Zajlik a csapatépítés a népfőiskolán (a dán szó magyaros átirata: folkehőjszkóle).
Tegnap két csoportra osztották a diákokat, méghozzá a nemi hovatartozás alapján. Nem kevesebb volt a feladat, mint mindkét csapatnak összeállítani egy kis performance-t, rapből, operából, és mellékelni hozzá egy mézeskalácsházat és egy művészeti alkotást. Hajrá srácok, van rá egy egész napotok.
Biológiai okok folytán a hölgyek előadásáról adhatok részletes beszámolót. A dánok becsületére legyen mondva, a kevés külföldi diák kedvéért angolul tartották a brainstormingot.
A népfősuli egyik büszkesége egy ronda kitömött róka, ami az "Ugly foxes" Facebook-oldalon is elnyerte a megtisztelő legcsúnyább róka címet. Ráadásul aznap a feladatért felelős tanár is rókás pólót viselt, így hamar egyetértés született, hogy a preparált rókának főszerep jut. Mit főszerep, ő lesz az istennő, akinek mindenki ajándékot hoz, akit versengve imádnak. Az ember Dániában is gyarló: a rókaistennőt mind a rapperek, mind az operaénekesek ki akarják sajátítani, bizonyítani akarják, hogy művészetükkel ők hódolnak jobban, ők érdemlik az áldást. És amikor a rapperek és operaénekesek egyszerre járulnak a mézeskalácsból épült rókatemplomhoz, kitör a viszály.
A fiúkból csak a végeredményt láttuk - hamar lebuktak volna a kémek. A közönség egy esküvőn találta magát, ahol egy rapper vett feleségül egy operaénekesnőt. A két tanú operaáriákkal kommentálta a nagy eseményt, bár ezt később a zsűri gregorián énekké minősítette, majd a szertartás közben rapre fakadt a menyasszony. A vendégsereg a fősulis tanárok arcképeiből applikált álarcokat viselt (művészeti alkotásként), a háttérben pedig egy nagy torta formájú asztalon díszlett az apró mézeskalácsház, ami, valljuk be, sokkal esztétikusabb volt a lányokénál. A boldogító igennél végül a vőlegény és a menyasszony csókot váltottak az álarcon keresztül - ahogy láttam, az álarc alatt undorral az arcukon.
A felelős tanár és még egy kolléga pontoztak, az egyik vajszívűen, a másik kérlelhetetlenül. A versenyt a lányok nyerték, bár halkan jegyzem meg, hogy a legmagasabb pontokat azért a részfeladatért kapta mindkét csapat, amelyikben feltűnt a tanár arcképe. Úgy tűnik, a dánok is könnyedén korrumpálhatók.
Nem volt itt szégyenlős kacarászás, senki nem akart kilépni a szerepből. Komolyan vettük, elmélyültünk benne, mindenki hozzáadta a magáét, és úgy álltunk ki, mintha életünk legfontosabb darabját adnánk elő. Hiszen mindig utólag derül ki, melyik volt életünk legfontosabb darabja.
Tegnap két csoportra osztották a diákokat, méghozzá a nemi hovatartozás alapján. Nem kevesebb volt a feladat, mint mindkét csapatnak összeállítani egy kis performance-t, rapből, operából, és mellékelni hozzá egy mézeskalácsházat és egy művészeti alkotást. Hajrá srácok, van rá egy egész napotok.
Biológiai okok folytán a hölgyek előadásáról adhatok részletes beszámolót. A dánok becsületére legyen mondva, a kevés külföldi diák kedvéért angolul tartották a brainstormingot.
A népfősuli egyik büszkesége egy ronda kitömött róka, ami az "Ugly foxes" Facebook-oldalon is elnyerte a megtisztelő legcsúnyább róka címet. Ráadásul aznap a feladatért felelős tanár is rókás pólót viselt, így hamar egyetértés született, hogy a preparált rókának főszerep jut. Mit főszerep, ő lesz az istennő, akinek mindenki ajándékot hoz, akit versengve imádnak. Az ember Dániában is gyarló: a rókaistennőt mind a rapperek, mind az operaénekesek ki akarják sajátítani, bizonyítani akarják, hogy művészetükkel ők hódolnak jobban, ők érdemlik az áldást. És amikor a rapperek és operaénekesek egyszerre járulnak a mézeskalácsból épült rókatemplomhoz, kitör a viszály.
Nemhiába opció a hőjszkólén a filmszínészet főtárgy, nem szégyenlősködtek a dán csajok; a két vállalkozó szellemű lány operatechnikája még hajazott is az eredetire. Az egyikük leakasztott egy puccos rózsaszín ruhát, a másik egy öltönyt (biztos a színészkellékek közül), ez utóbbi még kackiás bajuszt is pingált magára. De a képzőművészek se tétlenkedtek. Az operaénekesek mögött egy kartonpapírfa magaslott, lombjában tulipánok, körülötte furcsa virágok, pont mint a varázserdőben (vagy mint egy goa partyn). A rapperek mögött kartonpapírfalra festett graffiti, rajta a róka sötét napszemüvegben fensőbbségesen tekint le a hívekre (egy magyar lány volt egymaga a kivitelező). Ajándékba pedig egy posztert kapott a rapperektől az istennő, ami magát 2Foxot ábrázolta (2pac után szabadon). De érkezett az operaénekesek ajándéka is: egy festmény a Mona Lisa rókáról. A rókatemplom-mézeskaláccsal akadt némi gond, mert az eredetileg tervezett nagy méretben össze akart esni, de két magyar lány kisebbre faragta végül, bár így is gyatrán álltak a falak; az összképen sokat javított, hogy a felelős tanár fotója nőtt ki a tetőből.
A fináléban aztán a Foxy Ladies and the Gang versenyt énekelt az operaénekesekkel, volt kórus, táncos lányok és szirén-papnők, hogy lenyűgözzék a közönséget.A fiúkból csak a végeredményt láttuk - hamar lebuktak volna a kémek. A közönség egy esküvőn találta magát, ahol egy rapper vett feleségül egy operaénekesnőt. A két tanú operaáriákkal kommentálta a nagy eseményt, bár ezt később a zsűri gregorián énekké minősítette, majd a szertartás közben rapre fakadt a menyasszony. A vendégsereg a fősulis tanárok arcképeiből applikált álarcokat viselt (művészeti alkotásként), a háttérben pedig egy nagy torta formájú asztalon díszlett az apró mézeskalácsház, ami, valljuk be, sokkal esztétikusabb volt a lányokénál. A boldogító igennél végül a vőlegény és a menyasszony csókot váltottak az álarcon keresztül - ahogy láttam, az álarc alatt undorral az arcukon.
A felelős tanár és még egy kolléga pontoztak, az egyik vajszívűen, a másik kérlelhetetlenül. A versenyt a lányok nyerték, bár halkan jegyzem meg, hogy a legmagasabb pontokat azért a részfeladatért kapta mindkét csapat, amelyikben feltűnt a tanár arcképe. Úgy tűnik, a dánok is könnyedén korrumpálhatók.
Nem volt itt szégyenlős kacarászás, senki nem akart kilépni a szerepből. Komolyan vettük, elmélyültünk benne, mindenki hozzáadta a magáét, és úgy álltunk ki, mintha életünk legfontosabb darabját adnánk elő. Hiszen mindig utólag derül ki, melyik volt életünk legfontosabb darabja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése