A tanáraink őszinte élvezettel osztják a szívatós feladatokat. Saját bevallásuk szerint is előre dörzsölik a tenyerüket, hogy mikor küldhetnek már pár rendbontó diákot extra konyhai munkára vagy buli utáni takarításra. Eszük ágában sincs megjátszani magukat - természetes, hogy az ember szeret a hatalmával élni. Én értékelem az őszinteséget. Legalább nem ér az a skizofrén érzés, mint otthon az egyetemen, hogy némelyik tanár, aki egy féléven keresztül toleránsnak és empatikusnak tettette magát, olyannak, aki emberszámba veszi a diákot, a vizsgán szemrebbenés nélkül lealázott, igazi angol udvariassággal fejezte ki, hogy sajnos nem fértem bele az aznapi válogatott keretbe. Mint mondtam, ilyesmiről itt szó sincs. Itt megvan a módja, hogy a tanár kipackázzon a diákkal - mert tudvalevő, a packázási késztetés a tanári pálya természetes velejárója -, kipackázzon, de csak az esti performance-ok során. Mert egyéb alkalmakkor nem szokás a diákok személyiségi jogait csorbítani.
A nyitóbulira minden folyosó (a hálóhelyiségek 4 folyosón oszlanak el) kapott pár felemelő feladatot. A lényeg, hogy komoly arccal csináljunk magunkból minél nagyobb bohócot, hadd viduljon a többi folyosó, no meg persze a tanári kar. Skót táncot, idétlen ugrabugrálást kell elképzelni meg hasonlókat. S úgy tűnik, a dán diákok komolyan veszik ezt a bohóckodást - a kétperces előadást csak szerdán három órába tellett kitalálni és gyakorolni, hogy klappoljon minden részlet, és tökéletes legyen az ökörség. Pénteken még vagy másfél órán át csiszoltuk a nagy művet. Nem csoda, hogy mivel a nyitóheti sűrű programból alig lehetett egy órát lecsípni egy kis visszavonulásra, mivel a sok bolondság összerakásához a végtelenségig emberek között kellett lenni, és nem feltétlenül azokkal, akikhez önszántamból csapódtam volna, péntek estére, mire kezdődött a program, ahogy azt Viktória honfitársnőm mondta, talán elsőként és találóan írva le, milyen vagyok, ha túl sok inger zúdul a fejemre: összezavarodott a kisugárzásom.
De mégis a tanárok a legelvetemültebbek. Az egyik performance-ban a kitömött rókaistenhez (de rákattantak erre a Your Foxiness témára) kellett imát írni és levezényelni egy közös dicsőítő szertartást, aminek a végén a tanárokat egy nagy tál vörös sütemény várta. Amelyikük előbb megette a süteményt, kiváltságban részesült, persze ennek mibenlétére utólag derült fény. Az irodalomtanár lett a győztes. Jutalmaként megcsókolhatta a rókaistenséget, nem több, mint két és fél másodpercig. Az irodalomtanár meg is csókolta. Méghozzá olyan hévvel, hogy a preparált róka beledőlt az egyik mécsesbe, és megpörkölődött pár szőrszála. Az irodalomtanár bocsánatot nyert ugyan a főpaptól, de a hívek a terjengő égett szag miatt sürgősen elhagyták a termet.
A bulin a tanárok zenekara játszott, aminek elsősorban az az oka, hogy ha már itt van ennyi jó zenész, inkább pörgetnek egy kis funkyt, így nem kell a tuctuc zenére ráfanyalodnunk, és csak másodsorban az (szerintem), hogy legalább addig is szemmel tartsák a bulit. A későbbi történésekre úgysincs rálátásuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése