Amikor vasárnap este Bjerringbróba értem egy másik magyar lánnyal (a sulitól kijöttek elénk a vasútra), még szusszanni sem hagytak, máris bevezettek a nagyelőadóba, ahol már tartott a megnyitó ceremónia, és a kezünkbe nyomták a népfősulis énekeskönyvet, így mi is rögtön nyomtuk a dán dalokat a többi diákkal. Azóta is éneklünk minden reggel. Több örömöt és energiát pumpál a napunkba, mint a koffein.
A kollégium az iskola épületében van, két szobára jut egy fürdőszoba, a nemzetközi diákok általában egy másik nemzetközivel osztoznak egy szobán, a lakóegység másik szobájában pedig két dán lakik. Figyelnek, hogy épüljön a kontaktus.
A szobám egy felújított közép-kelet-európai kollégiumi szoba szintjének felel meg: ágy, asztal és kevés polc, szekrény a lakóegység előterében, a berendezés elég új. Vannak kissé lepukkant szobák is, ezek pont olyanok, mint a közép-kelet-európai kissé lepukkant kollégiumi szobák - látszik, hogy pár éve használják már. Nem hiszem, hogy a nagyon lepukkant közép-kelet-európai kollégiumi szobák szintjét a dánok képesek lennének reprodukálni.
A szobák színvonala közti különbség nem a diszkriminációnak köszönhető. A miénk jó állapota szó szerint lengyel szobatársnőm, Karolina keze munkájának gyümölcse, aki már második szemeszterét kezdi az intézményben. A népfőiskolai diákok előtt ugyanis nyitott a lehetőség, hogy maradjanak még egy félévre, szinte ingyen, meg pár heti munkáért cserébe. Így hát ők végzik a felújításokat.
A kevés polcom is félig üres. Elhatároztam, hogy két bőröndbe suvasztom bele minden cuccomat (a másik bőröndöt egy honfitárs diák hozta kocsival, ezért cincáltam csak egyet az úton). Általában embertelen mennyiségű holmival költözöm egyik albérletből a másikba, ami leginkább a költöztetésben segítők számára embertelen, de mintha engem is lehúzna a sok ruha, emléktárgy, bögre, ami felgyűlt, és hiába osztom szét, hagyom el a régi helyeken, mégis minduntalan megsokasodik. Őrizgetem az emlékeimet. Ez a sok tárgy, s velük a múlt, nehézkessé tesz. Kupacokkal a háta mögött az ember nem tud csak úgy felkerekedni.
Ezért ragaszkodtam most a két bőröndhöz, és minden, ami már kilógott volna belőle, hátramaradt. Pihenjen vagy vesszen el, mit bánom én.
Nem figyelek rá, hogy rendben vannak-e a tárgyaim - nincs is mit rendezgetni. Megkönnyebbültem. Üresség vesz körül.
A kollégium az iskola épületében van, két szobára jut egy fürdőszoba, a nemzetközi diákok általában egy másik nemzetközivel osztoznak egy szobán, a lakóegység másik szobájában pedig két dán lakik. Figyelnek, hogy épüljön a kontaktus.
A szobám egy felújított közép-kelet-európai kollégiumi szoba szintjének felel meg: ágy, asztal és kevés polc, szekrény a lakóegység előterében, a berendezés elég új. Vannak kissé lepukkant szobák is, ezek pont olyanok, mint a közép-kelet-európai kissé lepukkant kollégiumi szobák - látszik, hogy pár éve használják már. Nem hiszem, hogy a nagyon lepukkant közép-kelet-európai kollégiumi szobák szintjét a dánok képesek lennének reprodukálni.
A szobák színvonala közti különbség nem a diszkriminációnak köszönhető. A miénk jó állapota szó szerint lengyel szobatársnőm, Karolina keze munkájának gyümölcse, aki már második szemeszterét kezdi az intézményben. A népfőiskolai diákok előtt ugyanis nyitott a lehetőség, hogy maradjanak még egy félévre, szinte ingyen, meg pár heti munkáért cserébe. Így hát ők végzik a felújításokat.
A kevés polcom is félig üres. Elhatároztam, hogy két bőröndbe suvasztom bele minden cuccomat (a másik bőröndöt egy honfitárs diák hozta kocsival, ezért cincáltam csak egyet az úton). Általában embertelen mennyiségű holmival költözöm egyik albérletből a másikba, ami leginkább a költöztetésben segítők számára embertelen, de mintha engem is lehúzna a sok ruha, emléktárgy, bögre, ami felgyűlt, és hiába osztom szét, hagyom el a régi helyeken, mégis minduntalan megsokasodik. Őrizgetem az emlékeimet. Ez a sok tárgy, s velük a múlt, nehézkessé tesz. Kupacokkal a háta mögött az ember nem tud csak úgy felkerekedni.
Ezért ragaszkodtam most a két bőröndhöz, és minden, ami már kilógott volna belőle, hátramaradt. Pihenjen vagy vesszen el, mit bánom én.
Nem figyelek rá, hogy rendben vannak-e a tárgyaim - nincs is mit rendezgetni. Megkönnyebbültem. Üresség vesz körül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése