A folyosó ablakából
Ha kisüt a nap, csak úgy dől befelé a fény a nagy ablakokon, amelyek majd egy egész falat elfoglalnak a hálószobákban. Egészen sajátos ez a dániai napfény: meleg, hiába van kint mínusz 10 fok, akkor is meleg, élettel tölti meg a kihalt tájat. Dániában nincs szűrt fény - vagy az árnyékot felcsíkozó, erős, mindenhova behatoló sugárzás van, vagy, ha túl sűrűek a felhők, és a nap nem tud rajtuk áthatolni, a szürke vigasztalanság.
Tervezéskor érezhetően figyelnek arra, hogy a fény megtalálja az útját az épületekbe; ha süt a nap, a sugarak szinte átfolynak az iskola folyosóin, a kávézón, az előadótermen. A hálószobákat úgy tájolták, hogy a nap minden pillanatában érje őket fény: délelőtt a szoba egyik sarkába gyűlik össze, az íróasztalomat támadja be, olyan erősen, hogy megcsap a nyári meleg érzete, ha délelőttönként akad egy szabad félórám, és odaülök az íróasztalhoz napfürdőzni. Majd a nap áthalad a szobán, és késő délután az átellenes sarokba, a szobatársnőm ágyához érkezik, ahonnan látni a naplementét, a fehéren izzó golyó távozását.
A napfény zavartalanul dől befelé a nagy ablakokon - nem állja útját függöny. Anno töprengtem Hollandiában, hogyan lehet függönytelenül, kirakatban élni... az ember, ha később is, de választ kap minden kérdésére. Ráadásul úgy szerkesztik meg a házakat, hogy a lehető legjobb legyen a belátás: a nagy utcai ablakokból ne csak a nappaliba, de mögé, a hátsó lakószobába is egyenesen bejusson a tekintet. Sőt, esténként lámpát gyújtanak az ablakok előtt, hogy semmi ne boruljon árnyékba. Nálunk az iskolaépületből egymással párhuzamosan nyúlnak ki a lakófolyosók, mint a polip karjai, és minden hálószobába átlátni a szemközti folyosó ablakából.
Eleinte zavart, pláne, amikor rájöttem, hogy tényleg látni, mi történik a szobákban. Mindent látni, távcsővel még a számítógéped monitorját is; bár lehet, jó szeműeknek távcső se kell. Az ember folyton emlékezteti magát, hogy a szobából menjen ki a fürdőbe átöltözni; bár legalább elhagyja az olyan rossz szokásokat is, mint a kontrollálatlan pattanásnyomkodás. Aztán pár hét, és leszarom, épp csak eszembe jut, hogy ruhaváltáskor legalább a belső fal felé forduljak.
Utánanéztem, miért száműzték a függönyöket. Két magyarázatot találtam: az egyik, hogy az északi országokban nem akarnak akadályt gördíteni a kevés fény útjába, és inkább a privát szféráról mondanak le. A másik, Hollandia és Belgium kapcsán, hogy "egy jó protestánsnak nincs mit titkolnia a felebarátai elől". No meg a holland ugye hajósnép volt, és az asszonyok úgy próbálták bizonyítani erényességüket, hogy szabad belátást engedtek a mindennapjaikba. Köztünk legyen szólva, nem hiszem, hogy a függönytelenség a holland feleségek mazochizmusának tünete lenne - én inkább arra gyanakszom, hogy a féltékeny hajóskapitányok vezették be ezt a szokást, hogy nyíltan figyeltethessék a nejüket.
Maradjunk annyiban, két legyet ütnek egy csapásra: több fényt és legális kémkedést. Tapasztalatból mondhatom, a fedetlen ablak valóban megöli a spontaneitást. A sötétítőt viszont utálom elhúzni, nemcsak azért, mert nem szeretem a sötétet, hanem mert a többiek azt hinnék, valami izgi zajlik idebenn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése