Utópia

     Végre elérkeztünk Dánia alfájához és ómegájához, a dán jóléti államhoz, és az alábbiakban megkísérlem felvillantani, miként is áll össze ez a szép utópia, hogy realistához méltó nevet adjak neki. Az alábbi gondolatokat nem légből kaptam, hanem bizony szakirodalomra alapozom őket, mint az alant látható forrásmegjelölés is hivatkozza. Az itt következő szöveg nem szó szerinti fordítás, bár hamarjában nem tudnám megbecsülni, hány százaléknyi gondolat a saját kútfőm terméke - igaz, én nem vagyok címzetes úr, hogy mindenféle címek sugallják, magvas tudásnak kéne a fejembe tömörülni.
     Tehát a skandináv jóléti állam dán verziója. Mielőtt felgöngyölítenénk, mik az elemei ennek a gigantikus társadalmi kísérletnek, annyit megemlítenék, hogy a dán jóléti társadalom elsősorban, de nem kizárólag a dán szociáldemokratáknak köszönhető, és ezzel, kedves Olvasók, alighanem már számos prekoncepció született az agyatokban az állam működését illetően. De haladjunk lépésről lépésre.

1. Konszenzus
      A jóléti államhoz több lépőcsőfok vezetett, és a haladást mindvégig megegyezéssel kövezték, nem összecsapással. 1899-ben történt, hogy a Dán Munkaadók Szövetsége és a szociáldemokraták által támogatott Dán Szakszervezetek Szövetsége egy, a munkások erejét felemésztő hosszú konfliktus végére megegyezéssel tudott pontot tenni. Az így megszületett egyezmény nemcsak a következő évszázad munkaerőpiacának és politikai fejlődésének alapjait rakta le, hanem elhintette a tárgyalás útján történő konfliktusrendezést a dán társadalmi gyakorlatban. A munkások eztán bérük emelését, munkakörülményeik javítását nem harc, hanem egyezségek útján érték el.
     Az 1899-es szeptemberi egyezmény jótékony hatásaként természetesen a szociáldemokraták is erőre kaptak, és 1907-ben az állam elismerte a szakszervezet munkanélküli-segélyezési rendszerét. Továbbá a szociáldemokraták levonták a következtetést, hogy nem forradalom útján kívánnak előretörni, hanem a demokratikus elvek betartásával hatalomra jutni, és ott alakítani az állam működésén - ezért látványosan eltávolodtak a marxistáktól. Apró, de fontos lépések. Sőt, a szociáldemokraták szemében nem a burzsoázia volt a főellenség, hanem a revolucionista kommunizmus.
     A szociáldemokraták 1916-ban kezdtek közel kerülni az elképzeléseikhez, igaz, csak részben: ebben az évben csatlakoztak ugyanis a nemzeti koalíciós kormányhoz, hogy hozzájáruljanak a krízis leküzdéséhez. Ez a lépés azonban némileg ellentétben állt eredeti elképzelésükkel, miszerint csak akkor alakítanak kormányt, ha övék a döntő többség, koalíciós formában nem. Talán az, hogy a szociáldemokraták már kormánytagságuk elején kénytelenek voltak konszenzusokkal dolgozni, szolgáltatott elég leckét ahhoz, hogy amikor az 1950-es években és a '60-as évek elején sor került az igazi jóléti állam megszervezésére, a folyamat a négy parlamenti párt együttműködésén, közös munkáján alapult. A szociáldemokraták vezérelvei kiegészültek és módosultak a szociálliberális, a liberális és a konzervatív párt elképzeléseivel, a konszenzus viszont széleskörű társadalmi támogatást biztosított a jóléti állam eszményének. (A dán parlament úgy lett megszerkesztve, hogy a kormánypártnak máig meg kell szereznie egy-két kormányon kívüli párt támogatását ahhoz, hogy átvigyen egy törvényjavaslatot - Dániában senki nem építhet ki egypólusú hatalmat.)

2. Növekedés
     A gazdasági növekedés és a fogyasztói társadalom legalább annyi löketet adott a jóléti államnak, mint a szociáldemokraták - sőt, ez alapozta meg a rendszert.
     Jegyezzük meg zárójelben, hogy Dánia elég jól átvészelte a második világháborút, lévén ameddig lehetett, kollaborált a németekkel, egészen 1943-ig, pont azért, hogy ne tarolják le a gazdaságot és a lakosságot (néha célravezetőbb feladni az elveinket). Meg persze Dánia nincs annyira útban, a németeknek is csak azért kellett, hogy rajta keresztül rohanják le Norvégiát.
      Az 1950-60-as években elsöprő gépesítés zajlott a dán mezőgazdaságban, ami a farmokról sok munkanélkülit söpört a városba, akiket hála istennek felszívott a dübörgő iparosítás. A termékfejlesztésben, eladásban és közigazgatásban dolgozó értelmiségiek száma is meredeken kapaszkodott felfelé. Kis családi vállalkozások duzzadtak előbb országos méretűvé, majd nőttek túl az országhatáron, például az elektronikai eszközöket gyártó Danfoss, vagy a játékgyáros Lego (akit nem kell bemutatni), mert a jó időben álltak elő a jó ötlettel.
     Az 1960-as években akkora volt a munkaerő iránti kereslet, és a családokban akkora volt az igény minél több fogyasztási cikk birtoklására, mint autó, tévé stb., hogy a dán nők tömegesen álltak munkába, a kétkeresős családok megemelkedett pénzköltési kedve pedig még tovább tüzelte a termelékenységet.
     Ahogy nőtt a fogyasztás és sokszorozódott a nemzeti összmunkaóra, a dán társadalombiztosítás egyre újabb igényekkel szembesült, úgy mint gyermekgondozási intézmények, az idősek gondozásának állami megoldása, hogy az állampolgár nyugodt szívvel pénzkereséssel tölthesse az idejét. Ezen igények kielégítésére született meg a jóléti állam. Vagyis:

     A jóléti állam sziluettje már a második világháború előtt körvonalazódni kezdett, amikor a szociáldemokraták 1929-1942 között, az azóta kultikus figurává vált Thorvald Stauning miniszterelnökkel az élükön végre nekiállhattak összekalapálni a rendszert (a gazdasági világválság nekik is jó szelet hozott). Ez az úgynevezett Dán Modell vagy Dán Projekt a jóléti és társadalmi biztonság rendszere, ahol olyan érzés élni, hogy nyugodtan teheted a dolgod, folytathatod az általad választott hivatást, foglalkozást, és közben az állam mintegy védőernyőt borítva föléd gondoskodik arról, hogy egyéb, az élethez szükséges dolgok, mint oktatás, egészségügy, gyerekgondozás, időskori ellátás stb., meg legyenek oldva. Ha bajba kerülsz, például betegség, munkanélküliség, az állam védő karjai nem engedik, hogy lezuhanj.
     A jóléti szolgáltatások univerzálisak, tehát az állam minden arra jogosultnak azonos mértékben garantálja őket, amolyan központi újraelosztóként működve. Ugyanis mindeme "ingyenes" szolgáltatás nem az égből pottyan az állampolgárok ölébe, hanem az állam a hozzá érkező, a GDP 48,9%-át (!!!!) kitevő adóból finanszírozza őket. (Mielőtt elkezdenénk mélyen együtt érezni, jó, ha tudjuk, hogy a fennmaradó 50%-ból bőven telik annyira, hogy a népfőiskolán a legtöbb 20 év körüli dán diák megjárta már Brazíliát, Indiát vagy más fincsi helyeket, ahova olyan occsó a repülőjegy). Dánia évek óta verseng Svédországgal (a másik skandináv jóléti állam) a világ legmagasabb adói címért, hol egyik, hol másik állhat a dobogó tetejére. Ezekről az adókról és a cserébe nyújtott szolgáltatásokról kicsit bővebben szó lesz a következő bejegyzésben.

3. Egyenlőség
      Tehát az állam jóléti szolgáltatásai minden állampolgár vagy jogszerűen az országban tartózkodó (és legalább bizonyos ideig adót fizető) számára elérhetőek a tetemes adóért cserébe. Az országnak mindenki egyformán tagja, mondhatnánk, nincs jobb vagy kevésbé jó hazafi. Az egyenlőség nemcsak jog előtti, de életszínvonalbeli is, a gazdagabbak-szegényebbek közt nem nyílt szét nagyon az olló - mindenkinek biztosított az emberhez méltó nívó.
      Dánia ezzel azt kívánja közvetíteni az itt élők felé, hogy mindenkit megillet az értelmes élet, a valahova tartozás érzése, hogy megtalálja a helyét a közösségben. Mindenkire szükség van, mindenki egyformán fontos, sugallja Dánia. Cserébe vegyél részt, építsd te is a közösséget - légy alkalmazkodó és hasznos tagja a társadalomnak, termelj, no meg fizesd az adót; a potyautasok károsítják a rendszert.
      A jóléti állam az állampolgárokból épül, mint a sejtekből a szervezet, téglából a ház. Ebből a sok apró entitásból fűzik össze a tradíciók és szabályok a rendszert, ami jóval több egy jól megerődített társadalombiztosításnál:  életfilozófia, társadalomszervező erő, sőt, egyfajta identitás, és nagyban meghatározza azt is, hogy a résztvevők milyen elvek mentén szervezik a személyes életüket - akár életcélt is adhat a kezükbe. Az egész több, mint a részek összessége - tanította a Gestalt-pszichológia a 20. század elején Németországban, meg ahova elért.

4. Bizalom
     A konszenzus mellett Dániában a bizalomnak is tradíciója van (emlékezzünk csak: "Egy jó protestánsnak nincs mit titkolnia a felebarátai elől" - nem csak én, a másik is feddhetetlen). Bíznak embertársaikban, hogy engedelmesen tartják magukat a közösen hozott szabályokhoz, adó, ne lopj stb., tulajdonképp mindenkinek a saját felelőssége, hogy hozzátegye a maga részét az egészhez. Bíznak az államban is, hogy tisztességgel sáfárkodik a rábízott adóval (különben aligha mernék a rendelkezésére bocsátani). Az egyik főszabály becsületesnek lenni - ezt nap mint nap a saját szememmel látom -, érzésem szerint ezért merik a sok biciklit leláncolatlanul hagyni az utcákon, ezért nincs a bjerringbrói szupermarketben biztonsági őr és kamera. Dániában az átlagosnál sokkal fehérebb a gazdaság.
     Biztonság csak ott van, ahol bizalom. Ki mire tanult rá az elmúlt évszázadokban.

     Ez a sajátos közösségi szellemre épülő szervezet önszabályozóan, külső befolyás nélkül jött létre, elkülönülten más európai társadalmaktól. Csakhogy Dánia nem független a világgazdaságtól, mint az - különösen a 20. század utolsó negyedében - egyre inkább bebizonyosodott. A 70'-es évekbeli olajválság és a nyomában kibontakozó recesszió hatására 1973-ban a négy régi párt mellett újak is megjelentek a parlamentben, olyanok például, amelyek az adócsökkentést tűzték zászlajukra - hiszen recesszióban sokkal fájóbb az 50 százalékos adó. (Jelenleg is 8-9 párt tagja a "Tisztelt Háznak", és a kormánypártnak akár 3-4 másik párttal is kompromisszumot kell kötnie, mire legalább részben megvalósít valamit az elképzeléseiből.) Ráadásul az erős dán államba vetett bizalmat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az állampolgár rábízza biztonsága zálogát, nagyban megrendítette, hogy főként az Európai Unió hatására függetlensége és ereje csökkenni látszik.
     Végezetül pedig a jóléti állam homogén társadalomra épült, amelynek tagjai gazdasági és kulturális szempontból hasonlóak, és mindannyian osztják a szolidaritás eszméjét, amin a rendszer alapul. Az elmúlt pár évtizedben azonban számos bevándorló érkezett Dániába, főleg menekültek a harmadik világból, leginkább azért, hogy az elöregedő dán társadalomba friss munkaképes vért pumpáljanak; valaki adójából csak ki kell termelni a sok dán nyugdíjas járadékát; ne legyünk naivak, a menekültügyet sosem az emberségesség vezérli. A bevándorlók azonban megbontották a társadalom egységességét, talán nem minden esetben szófogadó polgárai az államnak, alternatív módszereket találnak (feketén foglalkoztatnak), és nem születtek bele az egyezkedési-konszenzusos tradícióba. Lehet, kevésbé értik, miért szükséges, hogy mindenki tartsa magát a rendhez. Talán a dánok úgy érzik, a kívülről jövők inkább leépítik, mint felfelé a jóléti társadalom meg-megingó építményét - talán ezért idegenkednek az idegenektől.

     A dán jóléti állam története 100 évre nyúlik vissza - mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat, a forradalom meg inkább telet csinál (ne tessék félreérteni, én igazán imádom a forradalmakat, de a dánok ebben realisták). Az utópia továbbélésének egyik záloga, hogy ezt a homogenitásra és egyezkedésre épült rendszert sikerül-e a multikulturalizmushoz igazítani, toleranciával továbbépíteni az új, akár kevésbé dános igények szerint. S kérdés, ebben a folyamatban mennyire marad utópia az utópia.

Forrás:
Knud J. V: Jespersen: A History of Denmark. 2004, 2011, Palgrave Macmillan.