Utólag, mert már igencsak az "utólag"-ba evezett az idő, olyannyira, hogy a Dániában megélt életérzést mesterségesen tudom csak életre kelteni magamban, például azokkal a zenékkel, amiket ott hallgattam, vagy végigpörgetve pár ott készült fényképet, szóval így utólag be kell vallanom, hogy ezt a blogot nem volt könnyű írni, sőt, a sok magabiztosnak hangzó mondatot mély önmarcangolás előzte meg.
Nem kis bűntudattal mondtam a dánokról, hogy elzárkóznak, sőt kirekesztenek, pláne, hogy társult ehhez némi szociálpszichológiai ismeret is arról, hogyan működik a csoportészlelés és a csoportdinamika. Szerencsére ez elsősorban az én tapasztalatom a dán népről, minden bizonnyal léteznek mások, akik sokkal jobb benyomásokat szereztek. Valószínű, hogyha más országba mentem volna, és ugyanilyen felturbózott adagban találom magam szembe egy integrációs kihívással, hasonlóan megvisel a helyzet, hiszen az ember - beleértve magamat is - nem közeledésre, hanem idegenkedésre lett programozva biológiailag. Van, aki megkedvelte a dánokat, más az átlagnál hidegebbnek tartja őket, megint más azt se tudja, mi is az, hogy dán. Ez egyetlen népfőiskola egyetlen szemesztere volt, ami húszból tizenhét-tizennyolc (körülbelüli számok) külföldi diák számára nem ütött ki sikeresen integrációs szempontból, ennyit merek biztonsággal kijelenteni - sok más szempontból viszont nagyon is remekül ütött ki. A tökéletesen integrált népfőiskolai csoport csak az ideák világában létezik, és alighanem tanáronként eltérő, hogy néz ki a tökéletesen integrált népfőiskolai osztály ideája; a párhuzamos univerzumok világában pedig végtelen variációjú történetekbe csavarodó népfőiskolai szemeszterek zajlanak.
Nem tartom magam akkora nagyokosnak, hogy fennen hirdessek holmi megfellebbezhetetlen igazságokat. Gondoltam is sokszor, hogy jövök én ahhoz, hogy kritizáljam a dánok jóléti rendszerét, ami tényleg egy gigantikus és jól működő társadalmi rendezkedés (elrendezése a társadalmi alakzatnak)? Nemcsak a saját, kelet-európai szocialista múltamat vetítem bele, amiről nem szerezhettem tapasztalatot, fiatal koromból kifolyólag? Alig volt a témával kapcsolatban leírt olyan mondat, aminél ne tettem volna fel a kérdést. Nem találtam megnyugtató választ, csak a mélyről jövő késztetés sürgetett tovább, hogy írd, ha baromságnak tűnik is; nem volt apelláta. És mi van, ha csak belevetítettem? Nem dől össze a világ; a lényeg, hogy ilyen vagy olyan módon, de tényleg tanultam valamit a szocializmusról, és így a múltamról is.
Persze némiképp enyhült a kritikus szellem, amióta a dán egységből visszatértem kis hazánkba, ahol hierarchizált és megosztott a társadalom, az előrejutás pedig csak az uram-bátyám viszonyok mentén lehetséges az általános feltételezés szerint, illetve a többség ezen a vonalon próbál előrejutni.
Megjegyeztem valahol, hogy a dán társadalom, valószínűleg a többi skandináv országgal együtt, korunk talán legfejlettebb társadalma. Egyrészt az egyenlőségalapú berendezkedés teszi kivételessé, hogy mindenki egyenlően értékes, egyenlő szolgáltatások illetik meg, nincs kettős mérce a bankárnak és a portásnak; másrészt, legalábbis Dániában, a társadalom tagjai által egymás iránt táplált közmondásos bizalom teremt jó légkört, amihez ugyanúgy hozzátartozik, hogy nem zárják az ajtókat, mint hogy bíznak benne, hogy a másik is vállalja a saját részét a közös felelősségben, a jóléti rendszer fenntartásában. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy a szolidaritás eszméje, vagyis akinek több van, többet ad bele, mennyire igazságos vagy hasznos, viszont kétségtelen, hogy szép eszme, és kiegyenlíti a különbségeket (ahol pedig mindenkinek egyenlően sok jut, ki akarna lopni... de hogyan lesz ott mindenkinek egyenlően sok...? Inkább hagyjuk).
Én a magam részéről egyéniségkultuszban nőttem fel, és a jólét nem elég vonzó ahhoz, hogy hagyjam csekélységemet megfaragni - mint írtam, a bohém beállítottság például már nem fér bele a dán szabványokba, pont a termelésben való vonakodó részvétel és a csökkent adófizetési kedv miatt, márpedig a pörgő gazdaság és az adó a jóléti állam két pillére.
A dán társadalom egyenlőséggel és közösségbe vetett hittel kapcsolatos vívmányai vitathatatlanok; örömmel követem a példát, feltéve, hogy az ehhez vezető királyi út nem az idomuló egyformaság. Eljátszottam a gondolattal, lehetne-e vajon egyenlőséget teremteni nem jóléti, hanem valami egyéb alapon? Vajon motiválhatja más is ilyen mértékű szerveződésre az embereket, mint a vagyonkájuk? Nem egyenlően értékes adófizető polgárok, hanem egyenlően értékes valaki mások lennének a társadalom építőkövei. A gondolatkísérletem sajna még hipotézisig sem jutott, de hát előttem az élet.
Dánia természetesen baj nélkül túlélte a luciferi hajlamú, felforgatóan gondolkodó látogatót. Én pedig felfogtam valamit egy nem sejtett mélységeket rejtő országból (a megértés szót nem merném használni semmivel kapcsolatban); jutott pár gondolatnyi rálátás és néhány katartikus pillanat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése