Apránként

     Eddig azt hittem, lassan jön a tavasz, de idővel rá kellett jönnöm, hogy a dán tavasz - ilyen. Szeles és hűvös. Az egyik dán lány felvilágosított, hogy vannak esősebb és naposabb évek, van, amikor húsvétkor húsz fokot mérnek, hát idén épp egy esősebb évet fogtunk ki. Amint kisüt a nap, kiülünk a fűbe, a szabadban ebédelünk, mert szinte biztos, hogy két óra múlva beborul és esni kezd, nemcsak olyan tavaszi záporosan, hanem hidegfrontosan, szürkén, akár két napig is. Felfoghatjuk úgyis, sok szép tavaszi esőben van részünk; sokszor átélhetjük az élményt, ahogy a nap hirtelen átpislákol a szürke felhődunyhán, és fénnyel szórja be az utcát, az udvart; már reflexből körülnézünk ilyenkor, nincs-e valahol szivárvány.
      Még nem lombosak a fák, bár már látszanak az előjelek, még nem borítják virágok az udvarokat, csak itt-ott nyílik egy pár, és fel kell öltözni (pulcsi, kabát), ha sétálni megyünk. Közben várakozva figyeljük a természet minden rezdülését, kis túlzással külön megtapsolunk minden bimbót és rügyet. Majd' egy hónapig vártam az áttörést, hogy hirtelen berobbanjon a meleg, mint otthon, és akkor megnyugszunk, hogy ott van elűzhetetlenül 5-6 hónapig, de rájöttem, hogy északon aztán várhatom - itt apránként jön, meg-meghátrálva.

     Március elején még őszszínű volt az erdő, mostanra már bezöldült, de nem a falevelektől. Az aljnövényzet bújt ki a földből, meg sok apró fehér virág, és moha lepte el a fák törzsét. De ez már a tavaszi erdő, lombkorona nélkül is, tömény növénykipárolgással, és zajos, mint egy játszótér: minden léptem mellett rezeg valami a bokorban, vagy megrebben egy madárszárny a fejem fölött. Más sétálók is szembejönnek, sokan futva vagy kerékpárral szelik az erdőt - végre látni, hogy laknak emberek a téglaházakban.
     A bjerringbrói erdőt keresztül-kasul behálózzák az ösvények, hogy sose tudom, merre járok, mégsem tévedek el, mert rémlik, melyik irányban a falu, és úgyis kivisz az első arra tartó csapás - biztonsággal bóklászhatok. Patak is kanyarog az erdőben, fahidak ívelik át, és helyenként padok is jelzik a partján, hogy itt meg lehet pihenni. Még nem jöttem rá, hogy több patak, vagy csak egyetlen nagyon kacskaringós, mert véletlenül szoktam kilyukadni nála séta közben, követni egy ideig, majd elhagyni, hogy valami zugösvényen át megint belebotoljak, azon tűnődve, ez másik, vagy ugyanaz.
     A bjerringbrói erdő olyan, mint maga Bjerringbro: patakos, ismerős, hamar a széléig lehet jutni, és a részletekben hordozza a szépségét. Ahogy a népfőiskolán is nap mint nap mintát kapunk Dánia egészéből, a szervezettségből, és hogy mi mindent jelent egy közösség egyenjogú tagjának lenni. A részek ugyanúgy tartalmazzák az egészt, ahogy az egész a részeket.