Tanulságok

     Mielőtt továbbmennénk a dán társadalmi tanulmányokkal, amibe épp csak belefogtunk, az igazán érdekes terepek felé (jóléti állam), álljunk meg egy kis kitérőre, ami épp ma történt.

     Tegnap este érdekes kiírás jelent meg a hirdetőtáblán a nemzetközi diákokra vonatkozóan, nevezetesen hogy ma délelőtt csak a mi feladatunk a takarítás a folyosókon, folyosókonyhákban és a Café Farmorban (ez utóbbit nem mellesleg szinte kizárólag a dán diákok használják), mert a dánok ezalatt egy dán nyelvű előadást hallgatnak. Tény, hogy tegnap délelőtt elmaradt a külföldi diákok órája, mert rossz idő volt a túrához, amit a tanár tervezett,  és a mai dán nyelvű előadás miatt már túl sok szabadidőnk lett volna. Továbbá volt már hasonló precedens, amikor márciusban az outdoor osztály egy része túlélőtúrára ment Norvégiába, és azoknak, aki nem vettek részt az úton, például mert nem volt 2000 koronájuk, amennyibe az út került, (kelet-európaiak, többségében), szintén takarítaniuk kellett az óra helyett. Hőjszkóle policy, mondta az angolirodalom-tanár, csak az nem tiszta számomra, vajon ez azt jelenti, hogyha az órán különböző okokból nem tud mindenki részt venni, a maradéknak takarítania kell, vagy azt, hogyha a kelet-európaiaknak külön elfoglaltságot kell adni, akkor takarításra utalják őket; mintha a csoportbontás a mi hibánk lenne, nem a szervezésé. Ironizálok persze, bár tényleg nem értem, hogy az iskolavezetés ennyire nem érzi, mennyire necces a kelet-európai diákokat kollektív takarításra ítélni (a kelet-európaiak kéznél vannak itt is, mint bárhol Nyugat-Európában, ha takarítókra van szükség...), vagy nagyon is érzik, és valami didaktikus céllal teszik. Be is fejezem, mielőtt elveszek a paranoiában.
      Többen felháborodtak. Engem hidegen hagyott a dolog, de mint többször írtam, az utóbbi időben nehéz kihozni a sodromból; gondoltam tessék-lássék takarítok, aztán le van tudva. Christine, a félig dán, félig dél-afrikai lány, aki 16 évesen költözött Dániába, és a népfőiskolán inkább a kelet-európaiakkal lóg, mintsem a dánokkal, látta, hogy sokan igazságtalannak érzik a kollektív takarítást. Elment hát szólni az angolirodalom-tanárnak, aki tegnap este ügyeletben volt, mennyire le vagyunk törve, és úgy érezzük, nem fair, mire a tanár, aki saját bevallása szerint nem ért egyet ezzel a hőjszkóle policyval, úgy döntött, tesz nekünk egy szívességet, és takarítás helyett előadást tart nekünk, hogy nekünk is jusson program. Érdekes, hogy egy (részben) dánra volt szükség, hogy menedzselje a kelet-európaiak ügyét, mert egynek se jutott eszébe közülünk, hogy felemelje a szavát, és alakítani próbáljon a sorsán. A kelet-európai habitus bárhova elkísér: mindenhol keseregni, és tehetetlennek érezni magunkat a sorssal szemben. Ide vezet, hogy annyiszor megálljt parancsoltak, elnémítottak minket.

     Jesper, nevezzük nevén, tehát megmentett mindannyiunkat, és a tetejébe még jól is éreztük magunk. Na jó, kimondom, még ha közhelynek hangzik is, Jesper elkápráztatott minket. Shakespeare-ről adott elő, és azzal vezette be, hogy ezt az előadását PR-célokra használja, elmegy az iskolánkat reklámozni más iskolákhoz, ahol azzal kezdi, hogy Shakespeare-ről fog beszélni, amiből a hallgatóság az unalom hosszú perceit vizionálja, és amikor végül valami izgalmas sül ki a dologból, látják, milyen jó dolog a mi iskolánkra járni.
      Shakespeare nemcsak színdarabíró volt, mint tudjuk, hanem rendező és színész, a pályája kezdetétől a végéig, tehát aligha érthetjük meg őt, ha nem képzeljük mellé a színházat. Hogy nézett ki a színház az Erzsébet-kori Angliában? A legdrágább jegy a legmagasabban fekvő  páholyokhoz tartozott, Shakespeare pályája kezdetén azon az oldalon, ahonnan a legjobban lehetett látni a színpadot, a karrierje végén pedig azon az oldalon, ahova a legjobban lehetett látni, vagyis a színpad fölött, hogy kedvükre csodáltathassák magukat a gazdagok. A Globe Színházban középre, a fedetlen, ülések nélküli térbe tömörült a pórnép, a mob. Állva nézték végig az előadásokat (Shakespeare darabjainál négy órán keresztül), a nyakukat nyújtogatva a fejmagasságban elhelyezkedő színpad felé.
      Hogyan szórakozhatott a pórnép az Erzsébet-kori Angliában, ha volt egy kis fölös pénze? Ha úgy döntött, házon kívül tölti az estét, ekképp tanakodott: színház, medveviadal vagy bolondokháza? Bizony, az Erzsébet-kori Anglia népszerű mulatsága volt befizetni egy bolondokházába, és ott megszakadni a röhögéstől a bolondokon, akik kacagtató furcsaságukban úgysem veszik észre, hogy kacagnak rajtuk. Azok, akik a színház mellett döntöttek, többórás álldogálásra számíthattak, gyakran esőben, jól felkészültek hát itallal (alkohollal) és étellel, romlott étellel is, amit a színészekhez vághattak, ha nem tetszett a darab; sőt, ha az előadás elégedetlenségbe torkollt, a dühös nézők a kijáratnál megpróbálták elkapni és jól elagyabugyálni a színészeket. Színházi emberként tehát két lehetőség közt lavírozhattál: sikered lesz és pénzt keresel, vagy megbuksz és elvernek. Vérre menő játszma. Minden percben szórakoztatni kellett hát, élvezetet adni, ébren tartani a figyelmet, a szórakoztatóipar szentháromsága pedig 400 éve is az volt, ami ma: szex, erőszak, humor. A színészek disznóvérrel "dolgoztak" a színpadon, és időnként az első sorokban állókat is lefröcskölték, hogy fokozzák az őrjöngést. Szexben sem volt hiány, főleg "a sorok között", de időnként élőben is, például a Sok hűhó semmiért in flagranti jelenetében egy férfi karjaiban orgazmust imitált a - női ruhában női szerepet játszó férfiszínész.
      Tehát a nép figyelmét ébren kellett tartani, és nemcsak azért, hogy még véletlenül se maradjanak kielégülés nélkül (vérre menő küzdelem, mint mondtam), hanem mert Shakespeare velős mondanivalóval is szolgálni kívánt, hogy minden igényt kielégítsen, és hogy több síkon dolgozzon az elme. Például nézzünk csak Hamlet unásig ismert történetére. Hamlet "lenni vagy nem lenni" dilemmája, vagyis hogy megvádolni a nagybátyját és ezzel megöletni magát, vagy kussolni, elfogadni, és idővel megörökölni Dániát, valójában a helyes, (nemes)emberhez méltó magatartás dilemmája, és Hamlet gyarló (átlag)emberhez híven gondolkodási időt szeretne nyerni, ezért őrültnek tetteti magát. Mi történik ezalatt? A norvégok Fortinbrasszal az élükön ellenállás nélkül elfoglalják Dániát (ami a történelem során természetesen nem fordult elő, hangsúlyozta Jesper, a valóságban épp fordítva zajlott az invázió). Miért történik mindez? Mert Hamlet őrületjátszmája patthelyzetben tartja és megbénítja a dán udvart: mialatt arra várnak, hogy Hamlet döntsön, kinyilvánítsa a szándékait, a zavarodott udvarban senki nem hozza meg a norvégok támadását elhárító szükséges intézkedéseket. Hamlet - összegezte Jesper a tanulságot - mialatt hezitált, nemcsak időt vesztett, de habozásával más emberek életére is súlyos hatást gyakorolt, akik a norvég iga alá estek, és akikért hercegként ő tartozott felelősséggel. Hümm, mondta az egyszeri néző, a színházat elhagyva, ezentúl nem tökölök, mert mindenki megszívja.
       Sok hollywoodi tinifilm valamelyik Shakespeare-darab modern színfalak közé adaptált remake-je. Nemcsak azért könnyű áthidalni a 400 évet, mert még mindig érvényes a szex, erőszak, humor szentháromsága, hanem mert az emberi természet is kellőképp időtálló.

     Jesper remek előadásával felcsillant a remény, hogy visszahozható az angolirodalom-óra, ami a múltkor kisiklott a kezeimből. A ma délelőtti ízelítő után több nemzetközi diák rájött, hogy az irodalom izgalmas is lehet, nemcsak tankönyvszagú, és eljátszottak a gondolattal, hogy beneveznek egy kurzusra. Ha összejönne a kellő létszám, megkérhetnénk Jespert, tartson órát a félév hátralevő részében. Igaz, többeknek akadály, hogy a teniszt kéne feladniuk az angol irodalomért. Meglátjuk, hoz-e valamit a holnap.