Bjerringbro Közép-Jütlandban fekszik (kucorog inkább, a szentem), egy képzeletbeli, fejjel lefelé fordított háromszögben (ha a térképre nézünk), amelynek csúcsain három város terül el.
A felső bal csúcsot Viborg foglalja el, ami kocsival talán negyedórányira fekszik a mi kis Bjerringbrónktól, mondjuk úgy, a legközelebbi város a városiasság minden jellemzőjével. Viborg szép dómjáról híres, és a két, városközponthoz közeli víztározóval és a partjukon kialakított parkkal csinos darabja a dán ékszerdoboznak. A dán városokat elnézve az az érzésem támad, hogy a városalapító atyák, ha a természet egy szép darabjára leltek, hát leszúrták a táblát, hogy ez emberi életre kiváltképp kellemes, alapítsunk itt települést; de a későbbiekben nem elvettek a természettől, hanem igyekeztek és igyekeznek hozzáadni a szépségéhez.
Viborgnak művészeti múzeuma is van. A dánok nagy becsben tartják a művészetet, a kortárs művészet pedig kiváltképp a kedvencük, és minden magára kicsit is adó dán város büszkélkedik művészeti múzeummal, amelyben legalább egy termet szentelnek a kortársaknak. Nagyobb városnak természetesen nagyobb gyűjtemény dukál, mondhatni egy város rangját könnyedén megállapíthatjuk a művészeti múzeum méretéből és/vagy a múzeumok számából. Ilyeténképpen minden dán városban természet és művészet ölelkezik egymással.
Viborg művészeti múzeuma leginkább a nagy 19. századi dán festőkre specializálódott, de egy szem kortárs termében ottjártamkor nagyon szeretnivaló kiállításba botlottam. Ha elemeire bontanánk azt a termet, talán egy szemernyi művészetet sem találnánk, csak egy halom összehordott játékot, de ahogy egymásba gabalyintották az egészet, bőven megüti a művészi mércét. Egymás mellett G. I. Joe robot, naprendszermodell a századfordulóról és dobókockák gyógyszeres üvegben. Egyik kedvencem a koponyafejű menyasszony és vőlegény, vagy a kis békebeli babaház koponyafejű lakókkal; a kólás dobozból applikált fényképezőgép utánozhatatlan, az antik keretbe zárt interaktív fotót látva pedig rá kellett jönnöm, megvalósítható a Harry Potterből látott fénykép- és festményirányzat.
A képzeletbeli háromszög jobb felső sarkában trónoló Randers művészeti múzeumáról és kupolás dzsungeléről már volt szó. Randers azonban még egy művészeti múzeumot magáénak mondhat - igazi csemege a dán kortárs művészeti bemutatótermek közt -, ahova épp e hét hétfőjén kirándultunk a népfőiskola nemzetközis osztályával: a Gaia Múzeum, ami fogyatékkal élők múzeuma és designboltja. Az épületben, ahol a múzeum, a bolt és egy kis kávézó is helyet kapott, körülbelül 10-15 fogyatékkal élő lakik, él együtt, valamint a személyzet, amelynek tagjai szintén valamilyen kezelés alatt állnak. Saját maguk, gyámkodás nélkül szervezik a mindennapjaikat. E miniközösség minden tagja "kívülálló", "outsider", ezért jellemzi magát a Gaia Múzeum úgy, Outsider Art. Mindenki annyi órát tölt alkotással, amennyit a képességei engednek, ki többet, ki kevesebbet, és mindenki azt készít, amihez a legjobban ért. A közösség nem tagja semmilyen művészeti irányzatnak, az egyetlen hitvallás: abból meríteni, ami feljön, előtör.
A galériában időszaki kiállításokat rendeznek, melyeken a világban keringő sok outsider művész alkotásai kerülnek a falakra vagy a belső térbe. A designbolt tele játékoktól és dísztárgyaktól kezdve bizsukon át a ruhákig. Színes fagyöngyökből összerakott gyertyatartók, csirkesüvegek és tarka bámuló rénszarvasok. Az egyik sarokban nagy állólámpa áll, színes anyagcsíkokból horgolt lámpaernyővel, amelynek két "farka" a földet veri, beljebb, az haute couture showroomban a lámpaernyő párja, horgolt bikinik, nagy méretben, a melltartó közepéből kinövő hosszú nyúlványokkal. Van itt fantázia és újító szellem, meg kell hagyni. A Gaia Múzeum az egyetlen ilyen intézmény Dániában (meg hát Európa sem tobzódik a hasonló létesítményekben), jönnek is a turisták, nem kell félni, hogy állami támogatás hiányában fel kell adni az önrendelkezést.
A háromszögünk alsó csúcsán fekvő Silkeborg városát kis tavak tarkítják; már az odavezető úton is egymásnak adják a partot a tavak, hogy ezt a jó szokásukat aztán a város területén is megtartsák - vagy csak a városalapító atyák fedezték fel, hogy két tó között, körül elég hely jut egy településnek. Sőt, a tavak közé egy kis csatorna is elfér, a partján színes csónakokkal. Silkeborg is két művészeti múzeumot tud felmutatni, az egyik ráadásul absztrakt gyűjtemény, de ide még nem sikerült eljutnom.
E hét péntekén ugyanis egészen más apropóból mentünk Silkeborgba, nem az absztrakt vonzott, hanem hogy a város egyik kiállítótermében aznap nyitották meg a népfőiskola képzőművészeti, valamint fotóosztályának kiállítását. A tanárok minden diáktól válogattak pár képet, kisplasztikát és kerámiát, no meg a legjobbnak vélt fotókat. Volt chips, olcsó fehér bor, rövid megnyitóbeszéd és zene, ahogy egy kiállításmegnyitón illik, és a népfőiskolásokon kívül "civilek" is megtisztelték jelenlétükkel az eseményt.
A válogatás szempontjaival nem mindenki volt elégedett. A külföldi művészetis diákok előre örültek, hogy megmutathatják, mit tudnak, kirakhatják a legjobb képeiket, ehelyett többük azt érezte, azok a műveik jutottak el a kiállításra, amiket inkább eldugtak volna. Nekem is hiányérzetem támadt, ahogy végigjártam a termeket, mert tudom, hogy az iskola műtermében mennyi gazdag vászon, kreativitás rezeg, és szinte éreztem az űrt a galéria falain. Valószínűleg a kiállításrendezéskor nem az volt a szempont, hogy kitűnjenek az egyéniségek, hanem hogy egységes maradjon a színvonal.
Tehát arra jutottam, Dániában a városiasság kritériuma legalább egy művészeti múzeum. A külföldiekkel többször viccelődtünk azon, hogy a mi szeretett Bjerringbrónk városnak vagy falunak számít-e. Habár 7000 körüli lakost számlál, és hivatalosan városi rangra emelték, immár mindannyian tudjuk, hogy művészeti múzeum híján Bjerringbro csak egy ugribugri kisgyerek a nagyok között.
A felső bal csúcsot Viborg foglalja el, ami kocsival talán negyedórányira fekszik a mi kis Bjerringbrónktól, mondjuk úgy, a legközelebbi város a városiasság minden jellemzőjével. Viborg szép dómjáról híres, és a két, városközponthoz közeli víztározóval és a partjukon kialakított parkkal csinos darabja a dán ékszerdoboznak. A dán városokat elnézve az az érzésem támad, hogy a városalapító atyák, ha a természet egy szép darabjára leltek, hát leszúrták a táblát, hogy ez emberi életre kiváltképp kellemes, alapítsunk itt települést; de a későbbiekben nem elvettek a természettől, hanem igyekeztek és igyekeznek hozzáadni a szépségéhez.
Viborgnak művészeti múzeuma is van. A dánok nagy becsben tartják a művészetet, a kortárs művészet pedig kiváltképp a kedvencük, és minden magára kicsit is adó dán város büszkélkedik művészeti múzeummal, amelyben legalább egy termet szentelnek a kortársaknak. Nagyobb városnak természetesen nagyobb gyűjtemény dukál, mondhatni egy város rangját könnyedén megállapíthatjuk a művészeti múzeum méretéből és/vagy a múzeumok számából. Ilyeténképpen minden dán városban természet és művészet ölelkezik egymással.
Viborg művészeti múzeuma leginkább a nagy 19. századi dán festőkre specializálódott, de egy szem kortárs termében ottjártamkor nagyon szeretnivaló kiállításba botlottam. Ha elemeire bontanánk azt a termet, talán egy szemernyi művészetet sem találnánk, csak egy halom összehordott játékot, de ahogy egymásba gabalyintották az egészet, bőven megüti a művészi mércét. Egymás mellett G. I. Joe robot, naprendszermodell a századfordulóról és dobókockák gyógyszeres üvegben. Egyik kedvencem a koponyafejű menyasszony és vőlegény, vagy a kis békebeli babaház koponyafejű lakókkal; a kólás dobozból applikált fényképezőgép utánozhatatlan, az antik keretbe zárt interaktív fotót látva pedig rá kellett jönnöm, megvalósítható a Harry Potterből látott fénykép- és festményirányzat.
A képzeletbeli háromszög jobb felső sarkában trónoló Randers művészeti múzeumáról és kupolás dzsungeléről már volt szó. Randers azonban még egy művészeti múzeumot magáénak mondhat - igazi csemege a dán kortárs művészeti bemutatótermek közt -, ahova épp e hét hétfőjén kirándultunk a népfőiskola nemzetközis osztályával: a Gaia Múzeum, ami fogyatékkal élők múzeuma és designboltja. Az épületben, ahol a múzeum, a bolt és egy kis kávézó is helyet kapott, körülbelül 10-15 fogyatékkal élő lakik, él együtt, valamint a személyzet, amelynek tagjai szintén valamilyen kezelés alatt állnak. Saját maguk, gyámkodás nélkül szervezik a mindennapjaikat. E miniközösség minden tagja "kívülálló", "outsider", ezért jellemzi magát a Gaia Múzeum úgy, Outsider Art. Mindenki annyi órát tölt alkotással, amennyit a képességei engednek, ki többet, ki kevesebbet, és mindenki azt készít, amihez a legjobban ért. A közösség nem tagja semmilyen művészeti irányzatnak, az egyetlen hitvallás: abból meríteni, ami feljön, előtör.
A galériában időszaki kiállításokat rendeznek, melyeken a világban keringő sok outsider művész alkotásai kerülnek a falakra vagy a belső térbe. A designbolt tele játékoktól és dísztárgyaktól kezdve bizsukon át a ruhákig. Színes fagyöngyökből összerakott gyertyatartók, csirkesüvegek és tarka bámuló rénszarvasok. Az egyik sarokban nagy állólámpa áll, színes anyagcsíkokból horgolt lámpaernyővel, amelynek két "farka" a földet veri, beljebb, az haute couture showroomban a lámpaernyő párja, horgolt bikinik, nagy méretben, a melltartó közepéből kinövő hosszú nyúlványokkal. Van itt fantázia és újító szellem, meg kell hagyni. A Gaia Múzeum az egyetlen ilyen intézmény Dániában (meg hát Európa sem tobzódik a hasonló létesítményekben), jönnek is a turisták, nem kell félni, hogy állami támogatás hiányában fel kell adni az önrendelkezést.
A háromszögünk alsó csúcsán fekvő Silkeborg városát kis tavak tarkítják; már az odavezető úton is egymásnak adják a partot a tavak, hogy ezt a jó szokásukat aztán a város területén is megtartsák - vagy csak a városalapító atyák fedezték fel, hogy két tó között, körül elég hely jut egy településnek. Sőt, a tavak közé egy kis csatorna is elfér, a partján színes csónakokkal. Silkeborg is két művészeti múzeumot tud felmutatni, az egyik ráadásul absztrakt gyűjtemény, de ide még nem sikerült eljutnom.
E hét péntekén ugyanis egészen más apropóból mentünk Silkeborgba, nem az absztrakt vonzott, hanem hogy a város egyik kiállítótermében aznap nyitották meg a népfőiskola képzőművészeti, valamint fotóosztályának kiállítását. A tanárok minden diáktól válogattak pár képet, kisplasztikát és kerámiát, no meg a legjobbnak vélt fotókat. Volt chips, olcsó fehér bor, rövid megnyitóbeszéd és zene, ahogy egy kiállításmegnyitón illik, és a népfőiskolásokon kívül "civilek" is megtisztelték jelenlétükkel az eseményt.
A válogatás szempontjaival nem mindenki volt elégedett. A külföldi művészetis diákok előre örültek, hogy megmutathatják, mit tudnak, kirakhatják a legjobb képeiket, ehelyett többük azt érezte, azok a műveik jutottak el a kiállításra, amiket inkább eldugtak volna. Nekem is hiányérzetem támadt, ahogy végigjártam a termeket, mert tudom, hogy az iskola műtermében mennyi gazdag vászon, kreativitás rezeg, és szinte éreztem az űrt a galéria falain. Valószínűleg a kiállításrendezéskor nem az volt a szempont, hogy kitűnjenek az egyéniségek, hanem hogy egységes maradjon a színvonal.
Tehát arra jutottam, Dániában a városiasság kritériuma legalább egy művészeti múzeum. A külföldiekkel többször viccelődtünk azon, hogy a mi szeretett Bjerringbrónk városnak vagy falunak számít-e. Habár 7000 körüli lakost számlál, és hivatalosan városi rangra emelték, immár mindannyian tudjuk, hogy művészeti múzeum híján Bjerringbro csak egy ugribugri kisgyerek a nagyok között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése