Vasárnap ebédkor az órára néztem, és felszabadulva arra gondoltam, két hét múlva ilyenkor már a koppenhágai reptéren fogok kolbászolni. Újabban nem találok a fogamra való ételt, sivárrá vált a kezdeti ínycsiklandozó kínálat; alighanem lejön az a pár kiló, ami itt rám mászott, mire hazaérek. Már elkezdtem latolgatni, milyen menüt rendeljek anyámtól a fogadásomra.
A dán napsütés persze alig volt hosszabb kérészéletűnél, a nyár visszamérséklődött 15-25 fok közé, de a záporok nem nyúlnak kiadós esőzéssé, mint tavasszal; mindenesetre visszakapcsoltam a fűtést. Különösen a friss esti szag lopja érzékeimbe a nyarat, csak kihajolok az ablakon, és dől hozzám a lélegző vidéki nyáreste; hallgatom a madarakat, tudva, hogy onnantól kezdve, hogy visszaköltözöm a városba, felváltja helyüket a fülemben az autózúgás.
A nappalok valószerűtlenül hosszúra nyúltak, este fél 11-kor még tart a szürkület, szabad szemmel is látni. Mióta elkezdődött a nyár, és tudni, hogy öthavi vakációnk a végéhez közeledik, jobbára azzal töltjük az időnket, hogy azokkal legyünk, akiket megszerettünk, és azzal foglalatoskodjunk, amiben kedvünket leljük. Aminek le kellett zajlania, megesett már, mi háborgathatná a visszaszámlálást.
Időnként számot vetek azzal, mivel töltöttem ezt a rengeteg időt, ami rendelkezésre állt. Jártam az órákra, becsülettel. Ez a blog is megevett napi egy órát átlagosan. Közösségi életet is élni kellett persze, hiszen voltak egy páran, akikkel jó érzés volt együtt lenni, no meg élvezni kellett a népfőiskolai all-inclusive ellátást is, ha már adott. Sokat sétáltam, míg már a könyökömön jött ki a kis Bjerringbro, bár akad egy-két szép út, amit végigjárok búcsúzóul. A maradék időben (mert még mindig akadt bőséggel), hagytam magam mindenfélére rákattanni, könyvre, blogra, sorozatra, franciagyakorlásra egy honlapon (nem lesz a reklám helye), bármire, ami az utamba akadt, és volt olyan hosszú, hogy bele lehessen mélyedni. Volt idő szabadon barangolni.
A dán napsütés persze alig volt hosszabb kérészéletűnél, a nyár visszamérséklődött 15-25 fok közé, de a záporok nem nyúlnak kiadós esőzéssé, mint tavasszal; mindenesetre visszakapcsoltam a fűtést. Különösen a friss esti szag lopja érzékeimbe a nyarat, csak kihajolok az ablakon, és dől hozzám a lélegző vidéki nyáreste; hallgatom a madarakat, tudva, hogy onnantól kezdve, hogy visszaköltözöm a városba, felváltja helyüket a fülemben az autózúgás.
A nappalok valószerűtlenül hosszúra nyúltak, este fél 11-kor még tart a szürkület, szabad szemmel is látni. Mióta elkezdődött a nyár, és tudni, hogy öthavi vakációnk a végéhez közeledik, jobbára azzal töltjük az időnket, hogy azokkal legyünk, akiket megszerettünk, és azzal foglalatoskodjunk, amiben kedvünket leljük. Aminek le kellett zajlania, megesett már, mi háborgathatná a visszaszámlálást.
Időnként számot vetek azzal, mivel töltöttem ezt a rengeteg időt, ami rendelkezésre állt. Jártam az órákra, becsülettel. Ez a blog is megevett napi egy órát átlagosan. Közösségi életet is élni kellett persze, hiszen voltak egy páran, akikkel jó érzés volt együtt lenni, no meg élvezni kellett a népfőiskolai all-inclusive ellátást is, ha már adott. Sokat sétáltam, míg már a könyökömön jött ki a kis Bjerringbro, bár akad egy-két szép út, amit végigjárok búcsúzóul. A maradék időben (mert még mindig akadt bőséggel), hagytam magam mindenfélére rákattanni, könyvre, blogra, sorozatra, franciagyakorlásra egy honlapon (nem lesz a reklám helye), bármire, ami az utamba akadt, és volt olyan hosszú, hogy bele lehessen mélyedni. Volt idő szabadon barangolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése