Mint egyszer már beszámoltam róla, időnként lelepleződik, hogy imitt-amott milyen furcsa elképzeléseket táplálnak Kelet-Európáról. Többnyire az alkohol oldja meg a nyelvet, például a népfőiskolai gimis zenekarok fesztiválján, amikor épp a ruhatárban voltam ügyeletben egy lengyel lánnyal, és két kapatos srác kikérte a kabátját. Angolul mondtunk valamit, mire érdeklődtek, merről tévedtünk ide. Megadtuk a koordinátákat, erre az egyik fiú megkérdezte, miért szeretjük mi ott lenn ("down there") annyira az oroszokat? Látványosan visszahőköltem, a kotnyeleskedő fiú haverja pedig azonnal szabadkozni kezdett, ne hallgassak rá, nem tudja, mit beszél. Rájuk hagytam, és nem világosítottam fel őket, hogy tényleg lövésük sincs, miről beszélnek (a másnapi józanodást amúgy sem élte volna túl a kioktatás), mert képzelhetik, mennyire szeretjük az oroszokat, amikor kézhez kapjuk otthon a téli gázszámlát, és az átlag magyar nekiáll számolgatni, hogyan tudná átcsoportosítani a családi büdzsét, hogy valahogy rendezze a csekket; vagy le se ül számolgatni, csak sóhajt egyet, annyira esélytelen. Még fél óráig füstölögtem azon, hogy életemben nem hallottam ilyen abszurd sztereotípiát, aztán rájöttem, minden sztereotípia ilyen abszurd, csak ez akkor igazán szembeszökő, amikor rólunk próbál valamit elmondani.
Ezzel az "orosz barátsággal" már korábban is csipkelődött az egyik tanár, akinek amúgy is szokása volt az angolt orosz akcentussal beszélni "international" órán. Persze vettük a lapot, vele nevettünk, bár keserű szájízzel. Lehet, a kelet-európaiak orosz szimpátiája csak a dán humor újabb megnyilvánulása, A-t mondani, amikor tudjuk, valójában B a helyzet; így szórakoztatják magukat, ha már a dán politika nem kínál semmi ütőset, keresnek valami csámcsognivalót a környéken; aki egy kicsit konyít a történelmi konstellációkhoz, tudhatja, hogy A helyzet valójában aligha áll elő még pár évtizedig. Fene se tudja, mi van a fejükben. Az abszurd meg tényleg erre való: tréfát gyártani.
A dolog pikantériája, hogy épp azok vetik szemünkre az orosz kapcsolatot, akik - bár láthatóan nem tartják számon, igyekeznek figyelmen kívül hagyni - sok szempontból hasonló rendszert építettek fel, mint amilyet a szovjetek próbáltak nálunk összekalapálni.
Ezzel az "orosz barátsággal" már korábban is csipkelődött az egyik tanár, akinek amúgy is szokása volt az angolt orosz akcentussal beszélni "international" órán. Persze vettük a lapot, vele nevettünk, bár keserű szájízzel. Lehet, a kelet-európaiak orosz szimpátiája csak a dán humor újabb megnyilvánulása, A-t mondani, amikor tudjuk, valójában B a helyzet; így szórakoztatják magukat, ha már a dán politika nem kínál semmi ütőset, keresnek valami csámcsognivalót a környéken; aki egy kicsit konyít a történelmi konstellációkhoz, tudhatja, hogy A helyzet valójában aligha áll elő még pár évtizedig. Fene se tudja, mi van a fejükben. Az abszurd meg tényleg erre való: tréfát gyártani.
A dolog pikantériája, hogy épp azok vetik szemünkre az orosz kapcsolatot, akik - bár láthatóan nem tartják számon, igyekeznek figyelmen kívül hagyni - sok szempontból hasonló rendszert építettek fel, mint amilyet a szovjetek próbáltak nálunk összekalapálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése