Ez a bejegyzés már délen születik, nemcsak délebben, hanem egészen délen, ahonnan könnyebb visszatekinteni az elmúlt pár hónapra, mint benne lenni és úgy igyekezni rátekinteni. Bizony innen esett a pillantásom az egyik legkellemetlenebb leckére, amit Dániában tanultam, alighanem szintén a gondos elhárító mechanizmusok folyománya, hogy nem sikerült ezzel szembenézni, és ottlétem során nem esett erről szó.
A hazaúton, Koppenhága felé a kedves dán kertész hölgy, aki fuvarozott engem és egy honfitársat, futtában (vezettében) megjegyezte, hogy a koppenhágai pályaudvaron az utóbbi években felütötte fejét a zsebtolvajlás, és ez mekkora probléma, magyarok és lengyelek indították az ipart, legalábbis ez a szó járja, de ne vegyük magunkra. Nem is feszegettük tovább a témát, csak hajtottunk tovább a kocsival, majd a dán kertész hölgy kitett minket Koppenhága egy külső vasútállomásán, és a lelkünkre kötötte, váltsunk jegyet a vonatra.
Sokat töprengtem ebben a pár hónapban arról, mennyire igazságtalan másodrendű állampolgárként kezelni minket, egyenként a sok kelet-európait, hiszen nem indítottunk háborút, nem mi építettük a falat, és nem a mi aláírásunk szerepel gyanús politikai szerződéseken, legfőképp pedig nem tehetünk arról, hova születtünk; az én őseim csak a kertjeiket művelgették, amit meghagytak nekik - de ha nem így lett volna, hanem falat építenek és aláírnak, miért az én vállamra hulljon a teher? Gyakran gondoltam rá, aztán inkább elhessegettem, de végül mégis rá kellett jönnöm, ez a helyzet, a tény, az igazság, hogy a kelet-európaiak lettek Nyugat-Európa gipsyjeivé. A népfőiskolán az egyik tanár udvariasan, de félreérthetetlenül a szemünkre vetette - jogosan -, hogyan bánunk mi magyarok otthon a gipsykkel; ugyanakkor Dániában egészen hasonlóan bánnak velünk: tolvajnak tekintenek (mit tudnak arról, milyen a Nincs), és azt a munkát adják (tisztelet a kivételnek), ami nekik nem kell (takarítás, mezőgazdaság, mosogatás stb.), annyiért, amennyiért ők már nem végeznék el. Integrációt kiáltoznak, és azt várják, adjuk fel, amilyenek vagyunk, vállaljuk az eldánosítást, mert az a jó, a civilizált. És legyünk hálásak, hogy helyet kapunk, még ha a másodosztályon is.
Gipsyzni annyit tesz, mint lenézni, megbélyegezni - ezt az cselekszi, arról árulkodik, aki lenéz, megbélyegez. A saját szemellenző mögül vizslatni és az onnan látottak alapján képet alkotni, ítéletet mondani, holott hiányzik a tapasztalat, milyen érzés a másik bőrében lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése