"Újra kéne kennem a rúzsomat."
/Gigi/
A népfőiskolai bulik sajátossága, hogy mindig valamilyen tematikát követnek (volt már például summer party). Az e heti mókát a húszas évek inspirálták, nemcsak a ruhát és a zenét, de az általános szesztilalmat illetően is. Az iskolában alkoholt venni csak a Café Farmor bárjából lehet, onnan is csak sört és bort, ami olyan pocsék, hogy meg sem érdemli, hogy megigyák. Bármilyen más és kívülről hozott alkohol szigorúan tilos. S mivel a legálisan kapható szesz ihatatlan, a normális szesz nem megengedett, ebből következik, hogy a népfőiskolán - szesztilalom van.
De nem olyan fából faragták a diákmesterembert, hogy kifogjon rajta egy-két bosszantó szabály. Ha egy élvezeti cikk nem kapható, egyszerűen be kell csempészni. Elmenni a szupermarketbe, feltankolni whiskyből, vodkából, ginből, rendes borból, és egy nagyobb táskában bejuttatni a hálószobába. Utólag hasonló módszerrel kijuttatni az üres üvegeket (bár a halogatás miatt már csak bőröndben lehet kiköltöztetni a felhalmozódott készletet, kisebb táskába nem fér), lehetőleg azelőtt, hogy az ember a nyakába - és a szobába - kapna egy tanári inspekciót. A legcélravezetőbb egy-egy bevállalósabb kolléga szobáját kinevezni illegális kocsmává, ahol folyhat szépen az alkoholmérés.
Tehát a történelmi háttér adott. Most már csak a régi sikket kell feltámasztani, a bodorított hajat, az ízlésesen kipakolt vállakat és lábakat, csak semmi arcpirító mai merészség (80-90 éve még épphogy térd fölé mászott a szoknyahossz, szóval a piros miniszoknya ezúttal nem jön szóba). Minimum vörös rúzs vagy nyakkendő, még jobb, ha kerül mellé tollas hajpánt vagy hózentróger (elképesztő, hogy emberek miket hoznak magukkal egy népfőiskolára). Valami szalag csak akad a fejre; kár, hogy otthon hagytam a szipkám. Ááá, hisz az ezredfordulón úgyis tilos zárt térben a cigaretta.
Indulhat is a diadalútra az art deco díva, persze csak miután jól beivott az ivóban. Inog ez a magassarkú - a modern cipészek nem vágják a statikát. Itt vagyunk, félhomály és kártyaasztalok - végre egy igazi, rossz hírű lebuj. Menjenek anyáink az unalmas bálba, ha odavágynak.
És a charleston... mert minden mulató nyárspolgári, ha az ember nem dobálhatja a harisnyás lábát, merészen ki a szoknyából. Kalimpálni körbe-körbe, had villogjon az a láb, ha már ilyen szépet adott az élet, uppsz, felcsúszott a ruha, kilátszik a harisnyakötő; nincs szabadabb érzés az erkölcstelenségnél.
Szólt a charleston órákig. Tudni kell, hogy a dánok az R'n'B-t favorizálják, de hogy mutatna a riszálás a charleston-ruhában (sehogy, mert a charleston-ruha nem feszül eléggé)... A két zenefelelős, miután a tracklistet összerakták - csak charleston vagy későbbi charlestonfeldogozás -, jelszót tettek a laptopra, úgy, hogy még maguk se tudtak később belépni... A húszas évek party nem a népakaratról szól, de néha amúgy sem árt újat tapasztalni. Hajnali fél kettőkor aztán valaki feltörte a kódot, és a charleston helyére benyomult a rap és az R'n'B - a színpadról pedig levonultak az art deco dívák.
A lebuj azért lebuj marad, mindegy, hogy risza vagy lábdobálás. Az ember ugyanúgy csápol a végén, és ugyanúgy veszi észre, hogy felejt, hogy kiesett az elmúlt egy óra (esetleg nincs meg a kulcs) - nemcsak kilencven, de pár ezer éve biztosan.
Ropjuk a charlestont az ezredfordulón, a biztonságos népfőiskolán. Nem hatol be gazdasági válság, sem elbukó és épülő hatalmak zaja; nincs, csak a ma, a mámor és a félhomály. Rúzsozza ki újra, művésznő, a száját, és maradjon kint a háború szelleme. Elnézést, előreszaladtam; ez már a harmincas évek második fele.
/Gigi/
A népfőiskolai bulik sajátossága, hogy mindig valamilyen tematikát követnek (volt már például summer party). Az e heti mókát a húszas évek inspirálták, nemcsak a ruhát és a zenét, de az általános szesztilalmat illetően is. Az iskolában alkoholt venni csak a Café Farmor bárjából lehet, onnan is csak sört és bort, ami olyan pocsék, hogy meg sem érdemli, hogy megigyák. Bármilyen más és kívülről hozott alkohol szigorúan tilos. S mivel a legálisan kapható szesz ihatatlan, a normális szesz nem megengedett, ebből következik, hogy a népfőiskolán - szesztilalom van.
De nem olyan fából faragták a diákmesterembert, hogy kifogjon rajta egy-két bosszantó szabály. Ha egy élvezeti cikk nem kapható, egyszerűen be kell csempészni. Elmenni a szupermarketbe, feltankolni whiskyből, vodkából, ginből, rendes borból, és egy nagyobb táskában bejuttatni a hálószobába. Utólag hasonló módszerrel kijuttatni az üres üvegeket (bár a halogatás miatt már csak bőröndben lehet kiköltöztetni a felhalmozódott készletet, kisebb táskába nem fér), lehetőleg azelőtt, hogy az ember a nyakába - és a szobába - kapna egy tanári inspekciót. A legcélravezetőbb egy-egy bevállalósabb kolléga szobáját kinevezni illegális kocsmává, ahol folyhat szépen az alkoholmérés.
Tehát a történelmi háttér adott. Most már csak a régi sikket kell feltámasztani, a bodorított hajat, az ízlésesen kipakolt vállakat és lábakat, csak semmi arcpirító mai merészség (80-90 éve még épphogy térd fölé mászott a szoknyahossz, szóval a piros miniszoknya ezúttal nem jön szóba). Minimum vörös rúzs vagy nyakkendő, még jobb, ha kerül mellé tollas hajpánt vagy hózentróger (elképesztő, hogy emberek miket hoznak magukkal egy népfőiskolára). Valami szalag csak akad a fejre; kár, hogy otthon hagytam a szipkám. Ááá, hisz az ezredfordulón úgyis tilos zárt térben a cigaretta.
Indulhat is a diadalútra az art deco díva, persze csak miután jól beivott az ivóban. Inog ez a magassarkú - a modern cipészek nem vágják a statikát. Itt vagyunk, félhomály és kártyaasztalok - végre egy igazi, rossz hírű lebuj. Menjenek anyáink az unalmas bálba, ha odavágynak.
És a charleston... mert minden mulató nyárspolgári, ha az ember nem dobálhatja a harisnyás lábát, merészen ki a szoknyából. Kalimpálni körbe-körbe, had villogjon az a láb, ha már ilyen szépet adott az élet, uppsz, felcsúszott a ruha, kilátszik a harisnyakötő; nincs szabadabb érzés az erkölcstelenségnél.
Szólt a charleston órákig. Tudni kell, hogy a dánok az R'n'B-t favorizálják, de hogy mutatna a riszálás a charleston-ruhában (sehogy, mert a charleston-ruha nem feszül eléggé)... A két zenefelelős, miután a tracklistet összerakták - csak charleston vagy későbbi charlestonfeldogozás -, jelszót tettek a laptopra, úgy, hogy még maguk se tudtak később belépni... A húszas évek party nem a népakaratról szól, de néha amúgy sem árt újat tapasztalni. Hajnali fél kettőkor aztán valaki feltörte a kódot, és a charleston helyére benyomult a rap és az R'n'B - a színpadról pedig levonultak az art deco dívák.
A lebuj azért lebuj marad, mindegy, hogy risza vagy lábdobálás. Az ember ugyanúgy csápol a végén, és ugyanúgy veszi észre, hogy felejt, hogy kiesett az elmúlt egy óra (esetleg nincs meg a kulcs) - nemcsak kilencven, de pár ezer éve biztosan.
Ropjuk a charlestont az ezredfordulón, a biztonságos népfőiskolán. Nem hatol be gazdasági válság, sem elbukó és épülő hatalmak zaja; nincs, csak a ma, a mámor és a félhomály. Rúzsozza ki újra, művésznő, a száját, és maradjon kint a háború szelleme. Elnézést, előreszaladtam; ez már a harmincas évek második fele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése