A fő ok, amiért lassan egy hónapja útnak indultam, hogy úgy éreztem, nem tudom tovább szívni kis hazánk levegőjét. Több okból éreztem így, de hisz mindannyian ismerjük kis hazánkat, ami távol áll (fekszik) a tejjel-mézzel folyó Kánaántól, és meglehetősen fárasztó helye a világnak. Milyen otthon a nagybetűs Élet, emlékeim alapján? Nyűglődő, mindig valahova teperő, nyafogó, másokat fikázó, sóher és még sorolhatnám. Hiába próbál az ember ép maradni, toleráns, életvidám, a pillanatnak élő, (a sóherságon otthon nem lehet változtatni), mert a fertőzött levegő minden lélegzetnél, amit kis hazánkban veszünk, feljut a tüdőbe, bejárja a testet, ebből kapja minden szervünk a működéshez szükséges oxigént, illetve inkább a rossz kedély szmogját. Hiába próbálná az ember megőrizni az egészségét, ha csak fulladozni lehet, mert a sűrű füstköd beborítja a vidéket.
Így hát amikor észrevettem, hogy engem is kezd hatalmába keríteni a nyűgösség és a nyafogás, szétnéztem a vén Európában, akad-e olyan derűs ország, ahol vehetnék egy lélegzetvételnyi szünetet, és tiszta oxigénnel töltekezhetnék. Dániára esett a választás, legfőképp mert a dán állam csinos ösztöndíjjal támogatja a kelet-európaiak népfőiskolai gyógyüdülését.
Itt valóban megvan mindenünk: elénk rakják az ételt, dől a meleg a radiátorból, és végre nem jönnek a csekkek, nem kell számolni a rezsit. A "megerőltető" hétköznapokat bármikor kilazíthatjuk az uszodában vagy a moziteremben. Nincs más dolgunk, csak alkotni - adnak hozzá elég festéket és hangszert. Tökéletes a gondoskodás.
Csakhogy e sok kényelemért cserébe kérnek valamit. Szüntelen közreműködést. Az iskolai napirendhez mindenkinek tartania kell magát: reggeli, gyülekező, óra, ebéd, megint órák, vacsora, és időnként még esténként is kötelező közös szabadidős program. Amikor az első napokban körbevezettek az iskolában, és a nemzetközi csoport az igazgatónő irodájához ért, az igazgatónő köszönés helyett azzal kezdte, hogy megszámolt minket, teljes-e a létszám. Diplomás ember lévén támadt bennem némi skizofrén érzés, hogy hova kerültem, oviba, de aztán csak megszoktam reggelenként a névsorolvasást. Sőt, külön odafigyelek, hogy be legyen ikszelve a nevem, mert a későket és lógókat extra konyhai munkára delegálják.
Két napirendi pont közé ékelődik ugyan fél-egy óra, néha kicsit több is, de ez épp arra elég, hogy az ember szusszanjon egyet. Az, hogy csütörtökönként a nemzetközi diákoknak nem kell részt venniük a reggeli gyülekezőn, így most pizsamában ejtőzve monitorra vethetem e sorokat, a népfőiskolán merő luxus.
Az árát mindennek meg kell fizetni - kapsz valamit, de cserébe adsz is, ez a deal, így áll egyensúlyban a mérleg két serpenyője. Ha a biztonságot választod, nemcsak az öngondoskodás terhétől szabadulsz meg, de elfelejtheted az önrendelkezést is. A védelemért a szabadságot kell feláldozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése