"A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van." /Lev Tolsztoj/
"Ki bánatot sosem ismert: boldogságot meg sem ért." /Rusztaveli/
Hogy boldogabb vagyok-e a dán népfőiskolán, ahol kényelem van és gondoskodás, boldogabb, mint otthon? A helyzet az, hogy az itteni boldogságadagom pontosan megegyezik az otthonival. Kiegészítésként hozzá kell tenni, hogy a boldogságindexem otthon is magas volt, illetve amikor meredeken esni kezdett a már említett két okból, akkor tiplire vettem a figurát. De az otthoni jó boldogságindex szívós munka eredménye, mondhatni folyamatos boldogságtréninget kellett tartanom, tudatosság és önreflexió, gyűjteni a pozitív élményeket, örülni a mának, hanyagolni az aggodalmat és panaszkodást, hogy elérjem a jó színvonalat.
Azt hiszem (attól tartok), hogy sok magyar táplálja magában a hitet, hogy máshol jobb sora lenne, jobban érezné magát. Kétségtelen, hogy lehet állampolgár-, munkavállaló- és fogyasztóbarátabb helyeket találni, de még a tejjel-mézzel folyó Kánaán sem lenne garancia a boldogságra; elnézést, ha valakit megfosztok egy illúziótól. Nemcsak a javíthatatlan magyar habitus húzná le a jó kedélyt. Mint írtam, az élmények sehol sem kiegyenlítettek, egyik napról a másikra minden az ellentétébe csaphat át, és az ember óhatatlanul kibillen az egyensúlyi pontról.
A lelkiállapotunkat magunkkal cipeljük, mint egy tartozékot, és ha korábban nem sikerült helyrepofoznunk, egy költözéstől nem fog megjavulni. Ha az új miatti lelkesedés szárnyakat ad is egy időre, hamarost visszazuhanunk az alapállapotba, mert mindig lesz, ami elkedvetlenít; újra nekigyürkőzhetünk a barkácsmunkának.
Továbbá úgy tűnik, a jóléti társadalmaknak (tejjel-mézzel folyó Kánaán) is van egy gyenge pontjuk. Ezt neveztem, illetve próbáltam korábban elnevezni a "lét elviselhetetlen könnyűségének", ezt a puha lebegést a súlytalanságban, ahol a legnagyobb gond, hogy van-e pénz a legújabb MacBookra, meg hogy Brazíliába menjünk nyaralni vagy csak Indiába, mert ez utóbbi olcsóbb. A jóléti társadalomban mást se lehet, mint jól érezni magunkat; csakhogy ha a jó mellett nem ér más, beszűkül az ingerskála, míg már észre se vesszük, hogy a jóban vagyunk, olyan folyamatos és magától értetődő. Barátságos langyos víz.
Lehet választani: langyos élmény vagy kilengések - kinek mi. Távol vagyunk a boldogságtól. Barkácsolni így is, úgy is kell.
Snitt.
A dánoktól elvileg lehetne boldogságot tanulni. Egy angol felmérés szerint a dán a legboldogabb nemzet a világon. A pszichológus kutatók 100 tanulmány metaanalízisével állították fel az országok "szubjektív jóllét" sorrendjét (pszichobabla, tudom, googlizzátok le azokat a szavakat, amiknek esetleg nem ismeritek a jelentését). Persze a képlet nem ilyen egyszerű. A kutatási eredményeket értelmezők szerint a boldogsághoz tényleg kell ez a bizonyos skandináv típusú jóléti állam (amit igyekszem minél jobban kitapasztalni, lesz erről is reflexió, ígérem), a jó szociális háló stb.; mondjuk úgy, szükséges, de nem elégséges. A dánok boldogságának, helyesebben mondva elégedettségének fontos eleme a sajátos dán habitus, miszerint nincsenek nagy elvárásaik, sőt, általában a legrosszabbra számítanak, és ha a dolgok csak egy kicsit jobban sülnek el - márpedig a legrosszabbnál általában jobb jön be -, akkor már tudnak örülni. Tehát elég ok a boldogságra, ha nem kapsz a képedbe egy iszonyatos katasztrófát.
Több infó erről:
What makes Denmark so happy?
"Ki bánatot sosem ismert: boldogságot meg sem ért." /Rusztaveli/
Hogy boldogabb vagyok-e a dán népfőiskolán, ahol kényelem van és gondoskodás, boldogabb, mint otthon? A helyzet az, hogy az itteni boldogságadagom pontosan megegyezik az otthonival. Kiegészítésként hozzá kell tenni, hogy a boldogságindexem otthon is magas volt, illetve amikor meredeken esni kezdett a már említett két okból, akkor tiplire vettem a figurát. De az otthoni jó boldogságindex szívós munka eredménye, mondhatni folyamatos boldogságtréninget kellett tartanom, tudatosság és önreflexió, gyűjteni a pozitív élményeket, örülni a mának, hanyagolni az aggodalmat és panaszkodást, hogy elérjem a jó színvonalat.
Azt hiszem (attól tartok), hogy sok magyar táplálja magában a hitet, hogy máshol jobb sora lenne, jobban érezné magát. Kétségtelen, hogy lehet állampolgár-, munkavállaló- és fogyasztóbarátabb helyeket találni, de még a tejjel-mézzel folyó Kánaán sem lenne garancia a boldogságra; elnézést, ha valakit megfosztok egy illúziótól. Nemcsak a javíthatatlan magyar habitus húzná le a jó kedélyt. Mint írtam, az élmények sehol sem kiegyenlítettek, egyik napról a másikra minden az ellentétébe csaphat át, és az ember óhatatlanul kibillen az egyensúlyi pontról.
A lelkiállapotunkat magunkkal cipeljük, mint egy tartozékot, és ha korábban nem sikerült helyrepofoznunk, egy költözéstől nem fog megjavulni. Ha az új miatti lelkesedés szárnyakat ad is egy időre, hamarost visszazuhanunk az alapállapotba, mert mindig lesz, ami elkedvetlenít; újra nekigyürkőzhetünk a barkácsmunkának.
Továbbá úgy tűnik, a jóléti társadalmaknak (tejjel-mézzel folyó Kánaán) is van egy gyenge pontjuk. Ezt neveztem, illetve próbáltam korábban elnevezni a "lét elviselhetetlen könnyűségének", ezt a puha lebegést a súlytalanságban, ahol a legnagyobb gond, hogy van-e pénz a legújabb MacBookra, meg hogy Brazíliába menjünk nyaralni vagy csak Indiába, mert ez utóbbi olcsóbb. A jóléti társadalomban mást se lehet, mint jól érezni magunkat; csakhogy ha a jó mellett nem ér más, beszűkül az ingerskála, míg már észre se vesszük, hogy a jóban vagyunk, olyan folyamatos és magától értetődő. Barátságos langyos víz.
Lehet választani: langyos élmény vagy kilengések - kinek mi. Távol vagyunk a boldogságtól. Barkácsolni így is, úgy is kell.
Snitt.
A dánoktól elvileg lehetne boldogságot tanulni. Egy angol felmérés szerint a dán a legboldogabb nemzet a világon. A pszichológus kutatók 100 tanulmány metaanalízisével állították fel az országok "szubjektív jóllét" sorrendjét (pszichobabla, tudom, googlizzátok le azokat a szavakat, amiknek esetleg nem ismeritek a jelentését). Persze a képlet nem ilyen egyszerű. A kutatási eredményeket értelmezők szerint a boldogsághoz tényleg kell ez a bizonyos skandináv típusú jóléti állam (amit igyekszem minél jobban kitapasztalni, lesz erről is reflexió, ígérem), a jó szociális háló stb.; mondjuk úgy, szükséges, de nem elégséges. A dánok boldogságának, helyesebben mondva elégedettségének fontos eleme a sajátos dán habitus, miszerint nincsenek nagy elvárásaik, sőt, általában a legrosszabbra számítanak, és ha a dolgok csak egy kicsit jobban sülnek el - márpedig a legrosszabbnál általában jobb jön be -, akkor már tudnak örülni. Tehát elég ok a boldogságra, ha nem kapsz a képedbe egy iszonyatos katasztrófát.
Több infó erről:
What makes Denmark so happy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése