Trambulin

        A népfőiskolának nemcsak az a feladata, hogy bölcs anyaként vezesse a diákokat az alkotás és önmegvalósítás útján. A népfőiskolának rejtett küldetése is van: megpróbálni értelmes tevékenység felé terelni az elsodródottakat, segíteni a problémával küzdők beilleszkedését. Az itteni dán diákok között akadnak 17-18 éves fiatalok, akik kiestek a középfokú oktatási intézményekből, vagy néhányuknak valamilyen fogyatékossága van (például halláskárosodás), és, ahogy Line egyszer célzott rá nekem, többeknek valamilyen pszichiátriai diagnózisa. Van, aki beszél róla, van, aki nem. Van, aki elmondja, hogy nem tudta folytatni a gimnáziumot, és egy évet azzal kellett töltenie, hogy orvoshoz jár, és próbálja kivakarni magát a depresszióból.
      A skandináv országok magas depresszió- és öngyilkossági rátája közismert, bár a WHO 2011-es összesítése szerint a "sikeres" öngyilkosságok számát tekintve Dánia csak a 35., míg kis hazánk az előkelő 6. helyet birtokolja. A szóbeszéd szerint Skandináviában legtöbb a heroinista.
     Kétségtelen, hogy Dánia (és talán egész Skandinávia) levegőjét gyakran megüli a "nagy semmi", hogy az ember úgy érzi, nem tehet mást, mint belesüpped ebbe a nihilbe - beül a fürdőkádba, és elkezdi vagdosni magát. A hely szelleme. Ha eltűnik a nap, csak a légüres, élettelen tér marad. Márpedig ősztől tavaszig gyakran eltűnik. Különösen ilyenkor márciusban nehéz, amikor az ember már biztosra veszi a tavaszt, és csak esik az eső napokig.
     A csupasz ablakok fontos részét képezik a depresszió elleni harcnak: egyrészt nem gördül függöny a fény útjába, másrészt az ablakok - elrendezésüknek köszönhetően - szinte beterelik a fényt a házba, és végigáramoltatják a szobákon.
     A dán állam komolyan veszi a depresszió elleni harcot. Az állam gondoskodik a depressziósokról: lakhelyet biztosít és fizeti a rezsit, még kajapénzt is ad, továbbá a depressziós mellé kirendel egy supervisort, amolyan mentort, segítőt, hogy legyen kire támaszkodnia. A Guardian egy 2009-es cikke szerint a dán egészségbiztosítás a heroinfüggők számára ingyenesen napi két dózis orvosi heroint biztosít, hogy stabilizálódjon az életük, és csökkenjen a kriminalitás. Csak meg kell jelenniük az adagért a drogklinikán; így legalább nyomon követik őket. A dán állam nem hagyja elkallódni az állampolgárait.
     A népfőiskola a reintegráció egyik fontos porondja, főleg ha fiatalokról van szó. Hogyan? Először is, fix napirend a hétköznapokra: hétfőtől péntekig fél kilenckor meg kell jelenni a reggeli gyülekezőn (névsor), tehát biztosan fel kell kelni az ágyból. Ritmusban tartanak az étkezések és a tanórák, megakadályozva, hogy szétfolyjon a nap. A legfontosabb azonban, hogy a zenélés, a rajzolás, a sport, amivel itt az időnket töltjük, munkaterápia és művészetterápia jelleget is ölthet - foglalkoztat és segít a belső blokkok kifejezésében, oldásában. A népfőiskola mellett más intézmények is várják a készen állókat az életbe való visszatérésre, rövid kurzusokat tartanak nekik, például írásból, rajzból. A cél, hogy senki ne ragadjon a búskomorságban, hanem hasznos ember váljék mindenkiből.
     Dániában nem úgy zajlik a depresszió terápiája, hogy öt perc az orvosnál, recept, és irány a patika, aztán meg egy pohár víz és pirula. Itt a depresszió kezelése nemcsak a pszichiátria felelőssége és privilégiuma. Feltételezem, mivel élete során sok skandináv átesik legalább egy depressziós időszakon, egy diagnózis nem von magával akkora megbélyegzést; a depresszió itt közös tapasztalat. No meg a kezeletlen, elhúzódó depresszió nagyobb munka- és adókiesés, mint a csak fél-egy évig tartó. Alighanem humanista és gazdasági szempontok egyaránt ösztönözték a dánokat abban, hogy kiépítsék a sokpilléres védőhálót, trambulint, hogy elkapják a zuhanókat.

Snitt.

     Tegnap azt írtam, hogy egy átfogó elemzés szerint a dán a legboldogabb (legelégedettebb) nemzet a világon, most meg arról beszélek, mennyit küszködnek a depresszióval. Hogy is van ez? Először is, a depresszió nem végtelen állapot, még ha annak tűnik is, amikor benne vagyunk. Ha valaki kikeveredett belőle, ismét lehet életvidám, és írhat magas pontszámot a boldogságindexére a felméréseken. Valószínűleg egyszerre nem süllyed az összes dán letargiába, és az aktuálisan boldogok elfedik a boldogtalanokat. Bár kíváncsi vagyok, napos és szürke időben is felvették-e azt a boldogságvizsgálatot...
     Tegnap azt is említettem, hogy a jóléti állam gyenge pontja a "lét elviselhetetlen könnyűsége", a kényelmes lebegés a súlytalanságban. Amikor megkérdeztem Karolinát, aki már hosszabb időt töltött Dániában, és több dánnal is kapcsolatba került, hogy mit gondol arról, mi az oka, hogy itt ilyen könnyű belekeveredni a depresszióba, azt válaszolta, ő úgy látja, hogy ahol csak a jó van, nem kell küzdeni, törekedni, mert minden adott, és nem tűnik ki az öröm, ebben a jólétben elveszik a mélység, a talapzat. A súlytalanságban nehéz kapaszkodót találni.