2012. március 8., csütörtök

Karolina



     Mint írtam, én csak fél évre jöttem Dániába, megtisztulni az otthoni nyűgöktől. Mondhatjuk úgy is, ideiglenesen disszidáltam. Az élet itt sem fenékig tejfel (vagy nem fenékig garnélarák); ha valami nehéz jön, erőt ad a tudat, hogy júniusban hazamegyek és visszakapom a régi életemet (nemcsak a rosszal, de a jókkal együtt).  De milyen érzés vajon, ha az ember nemcsak egy rövid időre lép le, hanem akár évtizedekre - milyen, amikor valaki azzal a tudattal indul el, hogy véglegesen disszidál? És miért szánja el magát ilyen döntésre?
     Karolina, a szobatársnőm, nem szándékozik hazatérni a szemeszter végén, hanem Koppenhága felé veszi az irányt. Karolina Lengyelországból indult, és képzett zenész. Zongorista, zenetanár, zeneszerző, táncoktató; begyűjtött egy halom diplomát, bizonyságul, hogy nem árul zsákbamacskát. A szakmát 20 éve tanulja - hosszabb idő, mint ha orvosnak készülne valaki.
     Mire jutott hazájában a sok papírral? Gyerekeknek tanított zenét - szép hivatás ez is, de nem ezért áldozta a zongorára a gyerekkorát. Koncerteket is adott, főleg karitatív célból - az ember legyen humanista, de abból nem lesz ennivaló, ha csak az útiköltséget térítik. Hamar oda fajult a helyzet, hogy a munka sok lett, de nem jött a pénz.
     Lengyelországban (és nemcsak ott, ugye), ahhoz, hogy az ember profi zenésszé (értsd olyanná, akinek jegyet vesznek a koncertjére) váljon, elsősorban nem tehetség és diploma kell, hanem - kapcsolat. Vagy egy jó menedzser. A legelőnyösebb persze a zenész família, ahol apuka és anyuka egyengeti az utat, és a gyermek is tűzközelben van, ami a jó ösztöndíjakat illeti. Aki nem a megfelelő helyre születik, adieu, kiszorul a húsosfazékból.
     Karolinát azonban nem olyan anyagból gyúrták, hogy megelégedjen kevesebbel, mint amit kitűzött maga elé. Ő zenélésből akar élni. Miért olyan sarkalatos pont a megélhetés? Mert, mint írtam, ha nincs mit a tejbe aprítani, ha az ember csak a levesestányérjára, pontosabban az üres tányérra szűkül, akkor nincs alkotás, nincs teremtés. Csak a hiány van, a frusztráció. A pénz - szükséges rossz. A pénz olyan az egzisztenciában, mint az önbizalom a pszichében: az is megárt, ha elapad, az is, ha túlteng.

      Ha rosszul érzed magad valahol, tégy máshol egy próbát, javasolják sokan. Karolina korábban vakációzott már egy szemesztert az egyik dán népfőiskolán, és akkor nem ebbe az országba álmodta a jövőjét. De aztán jött az otthoni nagybetűs Élet, a nyűgök, az egzisztenciális krízis, és valahogy, kétségbeesésében, ismét Dánia felé kezdett kacsingatni. No meg beleásta magát a dán nyelvbe, mert nyelvismeret nélkül necces hazát váltani. Majd felszámolta otthon az összes munkáját, hátrahagyta a családot, a barátait (egy fizikai költözés még a virtuális korban is szakadás), és nekivágott az ismeretlennek. Egymaga. Nem várta az állomáson sem szerelem, sem barát.
    Kiindulópontként eljött ide, a bjerringbrói népfőiskolára "zenét tanulni", hiába képzett zenész, aki otthon koncerteket adott; visszalépett pár lépcsőfokot, mert az új életet fokozatosan, lentről lehet csak felépíteni.
     Letöltötte szépen az őszi szemesztert a népfőiskolán, majd jelentkezett a tavaszira is. Minden diák (a dánok is) azzal a feltétellel maradhat egy teljes évre, hogy egy hónapot dolgozik az intézményben; Karolina többedmagával januárban egy hónapon keresztül renoválta a szobákat, dolgozott a konyhán, takarította az épületet.
    Nem túl felemelő három diplomával takarítani - gondolhatnánk. A helyzet épp az ellenkező: Karolina úgy emlékszik vissza, hogy olyan örömmel és lelkesedéssel tette a dolgát, mint évek óta nem, mert tudta, hogy saját magáért, a jövőjéért teszi: azért, hogy Dániában maradhasson, ahol talán egyszer zenész lehet. Úgy érezte, egy hónap takarítással itt többet lépett a zenélés felé, mint a jótékonysági koncertekkel otthon. No meg sosem árt olyan munkát végezni, amiből az ember alázatot tanul - tette hozzá.
     A disszidens mindennapok nem mindig könnyűek. Karolina a haladó zenecsoportba került, természetesen, ahol ő az egyedüli külföldi. Hiába tanul másfél éve dánul, mégis gyakran nem érti, miről beszél a tanár, aki ritkán zavartatja magát azzal, hogy angolra fordítson. És ez még a legkevesebb. Mert nem épp motiváló úgy zeneórákra járni, hogy nem fejlődik az ember, mert ezt a szintet már korábban meghaladta.
     No meg az embert időről időre előveszik a kételyek: van értelme annak, hogy egy dán népfőiskolán tölti az idejét? Valóban közelebb kerül ezzel a zenéhez? Kisül ebből egyáltalán valami? Erős célok kellenek, hogy ilyenkor legyen mibe kapaszkodni.

    Karolina tudja, merre tart, és mi a következő lépés. És végre ő van tűz-, illetve információközelben: neki van esélye lecsapni egy jó ösztöndíjra. Ráakadt egy PhD-re táncelméletből, dánul ugyan, viszont kelet-európai jelölteknek, ahol nemcsak a tanulmányokat és a lakhatást fedezik, de még jó zsebpénzt is adnak. 10 napja volt csak összerakni az anyagot (kopogtatott a határidő), így nem sikerült elég ajánlást összeszednie, mert a régi lengyel professzorainak sajnos lassú a reakcióideje, és még nincs meg a szükséges nyelvvizsga; de sebaj, ha idén nem, majd megpróbálja jövőre. A népfőiskola után Koppenhágában próbál munkát keresni. Nincsenek illúziói: a kelet-európaiak többnyire takarítással vagy pincérkedéssel keresik Dániában a kenyerüket. Ez is egy újabb szükséges lépcsőfok.
     Kérdeztem, nem gondolt-e arra, hogy megpróbáljon itt maradni a népfőiskolán tánctanárként, mert a tánccsoportnak csak egy tanára van, pedig nagyon elkélne a csoportbontás. De gondolt, és tapogatózott is, ám nem kapott kecsegtető választ.

Snitt.

 Ui.: Ahogy az egyik zenetanártól hallottam, számos szerencsét próbáló kelet-európai zenészt látni szerte Dániában. Az utcákon. Ugyanis, mint Karolina felvilágosított, Dániában sokkal jobban lehet keresni utcazenészként, mint Kelet-Európában hivatásosként. Itt értékelik a virtuozitást.

2 megjegyzés:

  1. Egyébként te tisztában vagy a "disszidálás" fogalmával? Ideiglenesen disszidálni paradoxon

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a disszidálás mára új jelentésárnyalattal bővült,illetve újra forgalomba került, ha az Y-generációt tekintjük. Ha jól tudom, eredetileg a hazájukat elhagyókra vonatkozott. De a szó szerintem nem implikálja, hogy nincs hazatérés (soha nem mondd, hogy soha).
      A kiiktathatatlan írói nyelvújító hajlamról nem is beszélve...

      Törlés