Egy hete kitört a nyár, és immár okkersárgából zöldbe ment át egész Dánia. Az évszakváltást nem lehet nem észrevenni, megszűnt az ingadozó, szeles, gyakran esős idő, ami mindig a bolondját járatta velem, valahányszor azt hittem, végre nekivetkőzhetek; a helyére beáramlott az egyenletes meleg. Olyan a hőség, mint otthon késő tavasszal vagy egy emberbarátibb nyári napon, a tanárok felhívták a figyelmünket, hogy kapcsoljuk le a fűtést, és előhúztam a szekrény mélyéről a nyári ruhákat, amikről azt hittem, feleslegesen túráztattam meg őket Dániában.
A lehető legtöbb időt töltjük a szabadban - a hosszú tél után nagy kincs a fény. Amennyire lehet, az órákat is kiköltöztetjük (a jógát, a zenélést), kint eszünk (ha találunk árnyékos asztalt), kint heverünk a fűben egy könyvvel (vagy a laptoppal, mert ott is van térerő), néhányan a szabadban alszanak, mert Dániában ez kedvelt szokás. Míg télen kihaltnak tűnt a vidék, néma és üres utcák, most biciklisek tekernek mellettünk a kerékpársávon, sok a gyalogos, és az erdőt ellepték a futók és a kutyát sétáltatók. Viszont megdőlni látszik az a benyomásom, hogy a dánok nem szeretik a rongyrázást (pedig sokszor hallottam itt kipellengérezni a flancot), ugyanis olyan autók jelentek meg a kis Bjerringbróban, amiket télen nem láthattunk, kabriók, BMW-k, tegnap pedig elhajtott mellettünk egy Lamborghini. Lehet, egy-két dán garázsban külön nyári kocsikat tartanak, szimplán hogy időnként abban mutogassák magukat a városka utcáin, viszont sajnálnák őket a zord télben koptatni.
Apránként fedeztem fel a kis Bjerringbrót, ahogy az idő enyhült, és egyre több sétát tett lehetővé. Több héten keresztül visszatértem minden részre, mielőtt új irányba indultam volna - addig, míg már ismerősnek tűnt, és elvesztette újdonságízét (de nem a varázsát). Ha a népfőiskola előtt állva szembefordulunk a belvárossal, jobbra folynak a patakok, több lassú, tükrös patak rajtuk átívelő kis színes hidakkal, egy helyen fákkal körülvett víztározóvá duzzadnak. Közvetlenül az iskola mellett nagy sportpálya, gondolom a sok sportkörnek, ami olyan népszerű Dániában. Az iskola mögött pár percnyire egy kis mesterséges tó, öt perc alatt körbejárható az egész, körülötte fák és vadkacsák, amiknek télen-nyáron a tó a lakhelye, az emberektől pedig nem félnek, teljes lelki nyugalommal tipegnek fél méterre tőlünk, vagy pihennek, amikor mi tipegünk mellettük. Az iskola bal oldalán húzódik hosszú csíkban az erdő, patakkal, ösvényekkel, sűrű, lélegző fákkal. A város közepén rövid sétálóutca, üzletekkel, sárgára vakolt hotellel, meg egy nagy téglaépület kék üvegberakással, a könyvtár-mozi-közösségi ház komplexum. A "belvároson" túl, egy emelkedő tetején nagy fehér templom (amilyen minden dán falunak van), belsejét sok faberakás díszíti, körülötte pedig temető (mint minden dán templom körül), rendezett parcellák, gondozott sírok, szép kilátás az emelkedőről, csend, megpihenés; egyik kedvenc sétálóhelyem. Szintén a "belvároson" túl, csak másik irányban folyik a Gudenaa folyó, partján tisztás, padok, stég, melegben ott beachel a város, a folyón pedig egymást követik a kenuzók, esténként a folyópartra jár inni a bjerringbrói aranyifjúság.
Bjerringbro a részletekben hordozza szépségét, ami azonban rejtve marad a harsányságra szomjazó szemek elől. Az egyszerű téglaházakat gyönyörű udvar veszi körül ilyenkor tavasz végén, nyár elején, a pázsit gondosan nyírt, és alig férnek el egymástól a burjánzó virágok. Akinek szerencséje van, és a kertje alatt folyik a patak, székeket, asztalokat telepít a patakpartra. Mindig elfelejtem említeni, talán mert annyira evidens, hogy a házakat nem választja el egymástól kerítés (nem is kell oda, ahol ritka a tolvaj). Gyakran észre sem veszem, melyik járda és melyik már magánterület, és véletlenül egy bejárati ajtó előtt találom magam. Azt is szeretem itt, hogy többnyire köszönnek egymásnak az emberek, legalább egy fejbiccentéssel - köszönök hát én is mindenkinek. A faluban, ahol kis hazánkban felnőttem, ez a szokás már kiveszőben van, pedig a lakosság csak harmada Bjerringbróénak - az én falum igyekszik kertvárossá avanzsálni.
Egészen biztosan említettem már, a 7500 fős Bjerringbro a Grundfosnak köszönheti, hogy félig-meddig kiemelkedett a falusorból (hogy miért nem egészen, arra utaltam egy korábbi bejegyzésben). A Grundfos egy szivattyúgyártó cég, amit 1945-ben alapítottak Bjerringbróban, a monda szerint egy építész, aki háztervezés közben jött rá, hogy amíg emberiség létezik, szennyvíz is lesz, és ebben van a nagy üzlet. A mérnök valami spéci motort is kifejlesztett a szivattyúhoz, és annyira bejött a business, hogy a Grundfos mára 55 országba terjedt tova, de hűséges lévén szülőföldjéhez, továbbra is itt működteti a főhadiszállást, garantálva ezzel a környék felvirágzását és elegendő munkalehetőséget. Bjerringbro beszippantja (a Grundfos pedig felszívja) a letelepülőket. (Másik példa: a Lego hasonló lokálpatriotizmusának köszönhetően Billund olyan várossá nőtte ki magát, aminek repülőtere is van.)
A Grundfost a népfőiskolán is csak a jótevőnként emlegetik, hiszen gyakran itt szállásolja el a külföldről továbbképzésre vagy néhány hetes-hónapos munkára érkezőket, a múlt héten valami nagy meetinget is ide szervezett, úgyhogy a diákok be is lettek fenyítve, ne csináljanak nagy ramazurit, amíg a Grundfos itt van, profinak, otthonosnak és jó vendéglátónak kell lennie az iskolának, ha meg akarja állni a helyét az üzleti életben. Elképzelhető, csöppen egy-két korona a Grundfostól jótékonyságképp is a népfőiskolához. Míg a Grundfos a gazdasági, addig a népfőiskola a kulturális hátteret meg az idegenforgalmat nyújtja Bjerringbrónak: az itt rendezett koncertek egy részére külsősök is jöhetnek (ha megveszik a belépőjegyet), no meg hétről hétre újabb üdülővendégek érkeznek a népfőiskolára a kedves hely vendégszeretetét élvezni, és minden szemeszterben újabb adag fiatal csődül ide, megismerni Bjerringbro nevét és a boringbrói barátságos életvitelt.
A Grundfoshoz magyarok is jönnek pár hétre-hónapra. Hoznak otthonról egy-két szükséges apróságot, hamar jó baráttá válnak, és üdítő egy honfitárs, aki kívül van a népfőiskolai valóságon. Meg lehet tudni egy-két érdekes dolgot a cégről, például ha fizetésben nem is a legjobb, fizetésen kívüli szolgáltatásokban igen (ragadós az anyáskodó szocialista mentalitás), vagy hogy a Grundfosnál is gondot okoz az angol nyelv korrekt használata nemzetközi munkatársak jelenlétében. Megtudtam azt is, miben különbözik a dán munkáltatói habitus például a némettől: a Grundfosnál nem érvényes a szokásos vállalati hierarchia, a felettes inkább partner, mint főnök, nem irányít, hanem hagy kibontakozni, de nem is vállalja helyetted a felelősséget. Hasonlóan ahhoz, ahogy egy népfőiskolai tanár viszonyul a diákjaikhoz: megmutatja a lehetőségeket a szárnypróbálgatáshoz, de nem azt várja, hogy csináld utána, hanem hogy találd meg a saját utad a kínálatból; inkább mentor (mester?), mint oktató.
Amikor egy grundfosos magyar hazamegy, a fájó búcsút enyhíti, hogy nemsokára úgyis érkezik más - mindenki pótolható, tanítja a multinacionális környezet. A Grundfos tehát társaságot szolgáltat, s ezen keresztül időnként sört, bort, teát vagy ami kell (Grundfos-based Magyar Vöröskereszt a csóró diákok számára), kölcsönadja a mosókártyáját (Grundfos-financed), ha elfelejtettem pénzt tenni a sajátomra. A Grundfos tehát Bjerringbro és a népfőiskola jóléte mellett az én prosperitásomat is garantálja.
A lehető legtöbb időt töltjük a szabadban - a hosszú tél után nagy kincs a fény. Amennyire lehet, az órákat is kiköltöztetjük (a jógát, a zenélést), kint eszünk (ha találunk árnyékos asztalt), kint heverünk a fűben egy könyvvel (vagy a laptoppal, mert ott is van térerő), néhányan a szabadban alszanak, mert Dániában ez kedvelt szokás. Míg télen kihaltnak tűnt a vidék, néma és üres utcák, most biciklisek tekernek mellettünk a kerékpársávon, sok a gyalogos, és az erdőt ellepték a futók és a kutyát sétáltatók. Viszont megdőlni látszik az a benyomásom, hogy a dánok nem szeretik a rongyrázást (pedig sokszor hallottam itt kipellengérezni a flancot), ugyanis olyan autók jelentek meg a kis Bjerringbróban, amiket télen nem láthattunk, kabriók, BMW-k, tegnap pedig elhajtott mellettünk egy Lamborghini. Lehet, egy-két dán garázsban külön nyári kocsikat tartanak, szimplán hogy időnként abban mutogassák magukat a városka utcáin, viszont sajnálnák őket a zord télben koptatni.
Apránként fedeztem fel a kis Bjerringbrót, ahogy az idő enyhült, és egyre több sétát tett lehetővé. Több héten keresztül visszatértem minden részre, mielőtt új irányba indultam volna - addig, míg már ismerősnek tűnt, és elvesztette újdonságízét (de nem a varázsát). Ha a népfőiskola előtt állva szembefordulunk a belvárossal, jobbra folynak a patakok, több lassú, tükrös patak rajtuk átívelő kis színes hidakkal, egy helyen fákkal körülvett víztározóvá duzzadnak. Közvetlenül az iskola mellett nagy sportpálya, gondolom a sok sportkörnek, ami olyan népszerű Dániában. Az iskola mögött pár percnyire egy kis mesterséges tó, öt perc alatt körbejárható az egész, körülötte fák és vadkacsák, amiknek télen-nyáron a tó a lakhelye, az emberektől pedig nem félnek, teljes lelki nyugalommal tipegnek fél méterre tőlünk, vagy pihennek, amikor mi tipegünk mellettük. Az iskola bal oldalán húzódik hosszú csíkban az erdő, patakkal, ösvényekkel, sűrű, lélegző fákkal. A város közepén rövid sétálóutca, üzletekkel, sárgára vakolt hotellel, meg egy nagy téglaépület kék üvegberakással, a könyvtár-mozi-közösségi ház komplexum. A "belvároson" túl, egy emelkedő tetején nagy fehér templom (amilyen minden dán falunak van), belsejét sok faberakás díszíti, körülötte pedig temető (mint minden dán templom körül), rendezett parcellák, gondozott sírok, szép kilátás az emelkedőről, csend, megpihenés; egyik kedvenc sétálóhelyem. Szintén a "belvároson" túl, csak másik irányban folyik a Gudenaa folyó, partján tisztás, padok, stég, melegben ott beachel a város, a folyón pedig egymást követik a kenuzók, esténként a folyópartra jár inni a bjerringbrói aranyifjúság.
Bjerringbro a részletekben hordozza szépségét, ami azonban rejtve marad a harsányságra szomjazó szemek elől. Az egyszerű téglaházakat gyönyörű udvar veszi körül ilyenkor tavasz végén, nyár elején, a pázsit gondosan nyírt, és alig férnek el egymástól a burjánzó virágok. Akinek szerencséje van, és a kertje alatt folyik a patak, székeket, asztalokat telepít a patakpartra. Mindig elfelejtem említeni, talán mert annyira evidens, hogy a házakat nem választja el egymástól kerítés (nem is kell oda, ahol ritka a tolvaj). Gyakran észre sem veszem, melyik járda és melyik már magánterület, és véletlenül egy bejárati ajtó előtt találom magam. Azt is szeretem itt, hogy többnyire köszönnek egymásnak az emberek, legalább egy fejbiccentéssel - köszönök hát én is mindenkinek. A faluban, ahol kis hazánkban felnőttem, ez a szokás már kiveszőben van, pedig a lakosság csak harmada Bjerringbróénak - az én falum igyekszik kertvárossá avanzsálni.
Egészen biztosan említettem már, a 7500 fős Bjerringbro a Grundfosnak köszönheti, hogy félig-meddig kiemelkedett a falusorból (hogy miért nem egészen, arra utaltam egy korábbi bejegyzésben). A Grundfos egy szivattyúgyártó cég, amit 1945-ben alapítottak Bjerringbróban, a monda szerint egy építész, aki háztervezés közben jött rá, hogy amíg emberiség létezik, szennyvíz is lesz, és ebben van a nagy üzlet. A mérnök valami spéci motort is kifejlesztett a szivattyúhoz, és annyira bejött a business, hogy a Grundfos mára 55 országba terjedt tova, de hűséges lévén szülőföldjéhez, továbbra is itt működteti a főhadiszállást, garantálva ezzel a környék felvirágzását és elegendő munkalehetőséget. Bjerringbro beszippantja (a Grundfos pedig felszívja) a letelepülőket. (Másik példa: a Lego hasonló lokálpatriotizmusának köszönhetően Billund olyan várossá nőtte ki magát, aminek repülőtere is van.)
A Grundfost a népfőiskolán is csak a jótevőnként emlegetik, hiszen gyakran itt szállásolja el a külföldről továbbképzésre vagy néhány hetes-hónapos munkára érkezőket, a múlt héten valami nagy meetinget is ide szervezett, úgyhogy a diákok be is lettek fenyítve, ne csináljanak nagy ramazurit, amíg a Grundfos itt van, profinak, otthonosnak és jó vendéglátónak kell lennie az iskolának, ha meg akarja állni a helyét az üzleti életben. Elképzelhető, csöppen egy-két korona a Grundfostól jótékonyságképp is a népfőiskolához. Míg a Grundfos a gazdasági, addig a népfőiskola a kulturális hátteret meg az idegenforgalmat nyújtja Bjerringbrónak: az itt rendezett koncertek egy részére külsősök is jöhetnek (ha megveszik a belépőjegyet), no meg hétről hétre újabb üdülővendégek érkeznek a népfőiskolára a kedves hely vendégszeretetét élvezni, és minden szemeszterben újabb adag fiatal csődül ide, megismerni Bjerringbro nevét és a boringbrói barátságos életvitelt.
A Grundfoshoz magyarok is jönnek pár hétre-hónapra. Hoznak otthonról egy-két szükséges apróságot, hamar jó baráttá válnak, és üdítő egy honfitárs, aki kívül van a népfőiskolai valóságon. Meg lehet tudni egy-két érdekes dolgot a cégről, például ha fizetésben nem is a legjobb, fizetésen kívüli szolgáltatásokban igen (ragadós az anyáskodó szocialista mentalitás), vagy hogy a Grundfosnál is gondot okoz az angol nyelv korrekt használata nemzetközi munkatársak jelenlétében. Megtudtam azt is, miben különbözik a dán munkáltatói habitus például a némettől: a Grundfosnál nem érvényes a szokásos vállalati hierarchia, a felettes inkább partner, mint főnök, nem irányít, hanem hagy kibontakozni, de nem is vállalja helyetted a felelősséget. Hasonlóan ahhoz, ahogy egy népfőiskolai tanár viszonyul a diákjaikhoz: megmutatja a lehetőségeket a szárnypróbálgatáshoz, de nem azt várja, hogy csináld utána, hanem hogy találd meg a saját utad a kínálatból; inkább mentor (mester?), mint oktató.
Amikor egy grundfosos magyar hazamegy, a fájó búcsút enyhíti, hogy nemsokára úgyis érkezik más - mindenki pótolható, tanítja a multinacionális környezet. A Grundfos tehát társaságot szolgáltat, s ezen keresztül időnként sört, bort, teát vagy ami kell (Grundfos-based Magyar Vöröskereszt a csóró diákok számára), kölcsönadja a mosókártyáját (Grundfos-financed), ha elfelejtettem pénzt tenni a sajátomra. A Grundfos tehát Bjerringbro és a népfőiskola jóléte mellett az én prosperitásomat is garantálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése