Szerintem mindenkinek meg kellene találnia a helyet, amit otthonának érez. Lehet a szülőföld vagy bármely másik a világ pontjai közül - kinek hol kedves az élete.
Aki a biztonság, nyugalom, rend légkörében rep(d)es az örömtől, válassza a dánok jóléti szocializmusát (amennyiben sikerül magát befészkelnie), én tökéletesen meg tudom érteni, hogy sokan itt találják meg a boldogságot; de ne sértődjön meg, ha cserébe kissé szabványosítják. A magam részéről - ahogy a korábbi bejegyzésekből, gondolom, kiderült - inkább zokon veszem, ha megfaragják a személyiségemet és kijelölik a helyes utat, mint megkönnyebbülök tőle. Ahány ember, annyi preferencia.
Még hadd tegyem hozzá, hogy a dán fiatalok - népfőiskolai tapasztalataim szerint - odavannak az amerikai kultúráért. Szórakozás gyanánt csakis amerikai film, R'n'B vagy rap, az viszont minden mennyiségben; táncolni csak úgy, de még gesztikulálni is, ahogy az amcsi klipekben látják. Az egyik tanár, aki a közeljövőben tervezi külföldre költözni, szintén az USA-t célozná meg. Vajon miért tartják ilyen nagy becsben a tengerentúli sztárkultuszt? Hamar kispekuláltam, bár nem kell velem egyetérteni, hogy az egyenrangúak társadalmában kitűnni a vonzó, a kiemelkedés a titkos-tiltott vágyálom, így könnyen rákattannak egy celebeket gyártó, individualista kultúrára. Mindig az kéne, ami nincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése