A hátralevő pár hétben a lakófolyosók kezébe kerül a diákok konyhai kötelességeinek menedzselése: minden lakófolyosóra egy hét jut, és minden folyosó maga osztja be, melyik lakó mikor kerül sorra. Mondhatni ez a főpróba a kirepülésünk előtt: képesek vagyunk-e felelősséget vállalni és magunk megszervezni egy feladatot, tanári gyámkodás és szankciók nélkül (a hátralevő idő rövidsége miatt már nincs lehetőség extra konyhai munkára delegálni a lógókat, mint korábban).
A válasz alighanem az lenne, hogy nagyjából, mert a feledékenyebbeknek persze nem a kitchen duty a legfontosabb észben tartandó programja. Paradox módon ez mégsem ment a hatékonyság rovására: amikor tegnap ebéd után egyedül álltam neki, ugyanannyi idő alatt majdnem annyit elvégeztem, mint amikor hatan tapostuk egymás lábát az első alkalommal. Az ügyeletes tanár pont a műszak végére előkerített még kettőt a maradék három közül, akiknek a papírforma szerint jelenésük lett volna a konyhában - ha szankció nincs is, a tanári rábeszélés továbbra is hatékony. Ma este hárman jelentünk meg a négyből, és pont ennyi végezte kényelmesen és eredményesen a munkát; nem sok újat mondok azzal, hogy a hatékony munkavégzés és a pozitív légkör záloga a racionalizálás. Nyugalom, olajozottság, tisztuló edények.
Több mint négy hónapja viselik gondunkat szünet nélkül a népfőiskola tanárai és sok alkalmazottja. Már hiányérzetem van attól, mondhatni természetellenes, hogy mindenért csak ki kell nyújtanom a kezemet, és ott van; akár egy principessa. Elmúlt az amiatt érzett régi fáradtság, hogy minden számba tett falatot magamnak kell előteremteni, reggeltől estig a vállamra nehezedik az öngondoskodás kényszere. Ismét képesnek érzem magam gondot viselni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése