2012. május 30., szerda

Hipnózis

"Mindannyian hipnózis alatt állunk, és a tudatállapotok szivárványának színei közül egy korlátolt kis sávba vagyunk hipnotizálva."
/Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa/



      Milyen itt a jólét? Súlytalan lebegés, nem a tágas térben, hanem egy burokban. Ezért viselhető kevésbé könnyen a a lét elviselhetetlen könnyűsége annak, aki a burkot látja.
     A lét elviselhetetlen könnyűsége elzsongít: a hamis szabadság érzését kelti azzal, hogy minden rendelkezésre áll, a sok játékszerrel leköti a figyelmet, eltereli. Könnyen befolyásolhatóvá tesz: befrusztrálódunk, ha megvonnak tőlünk valamit, és máris az vezérel, hogyan kaphatnánk vissza.  
     Nagy vesszőparipa a jólét, akár van, akár nincs. Komplett életpályákat terveznek rá. Ha van, mindenáron meg akarjuk tartani, meg akarjuk védeni, és másnak, kevesebbnek tartjuk azokat, akiknek kevesebb van. Ha nincs, arra áldozzuk az időnket, hogy elérjük, felépítsük. Ha nagyon nem akar felépülni, zaklatottá válunk, és úgy érezzük, hátrányt szenvedünk, megfosztanak valamitől, ami járna. Ha hosszú távon ez marad a tapasztalat, bennragadunk a negatív lelkiállapotban, és nehezen vagy egyáltalán nem tudunk változni akkor sem, ha átkerülünk a jólét oldalára.
      A kényelem és a gyötrelem hipnózisa ugyanazon érem két oldala. Ha a térképre nézünk, fel lehet osztani e mentén a területeket; érdekes kérdés, hogy mi alapján kerülnek részek a kényelemhez és mi alapján a gyötrelemhez (nem vagyok biztos benne, hogy csak közgazdaságtani válaszokat találhatunk).
     
     Képzeljük el, hogy hipnózis alatt állunk - milyen ez a helyzet? Annyit látunk a külvilágból, mint egy vak, és átengedjük egy másik embernek az irányítást (aki lát), abban bízva, hogy a mi jól(l)étünket tartja szem előtt.
      Azt tanultam a pszichológia szakon, hogy az ember semmi olyat nem tesz hipnózis alatt, amit "éber" tudatállapotban nem tenne. Ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, mikre képes az ember éber tudatállapotban. 1971-ben amerikai szociálpszichológusok végrehajtottak egy érdekes kísérletet, ami a Zimbardo-féle börtönkísérletként vonult be a köztudatba. 24 középosztálybeli amerikait véletlenszerűen raboknak vagy börtönőröknek címkéztek, és berakták őket a Stanford Egyetem pszichológia tanszékének alagsorában kialakított "börtönbe", játsszanak börtönösdit. Az őrök egyenruhát kaptak, gumibotot, a foglyok pár számmal kisebb "hálóinget" rabruhának. Pusztán a helyzet és a szerepek képesek voltak aktivizálni a belül szunnyadó "ösztönembert": hagyján, hogy az őrök bántalmazták és kínozták a rabokat (verés, ételmegvonás stb.), egy részükből a szadista is előbújt, rendszeresen megtagadták a raboktól a vécé használatát, meztelenre kényszerítették őket, és nem riadtak vissza a szexuális molesztálástól sem. Amint hatalmi pozícióba kerültek (a hátuk mögött egy felhatalmazó, tekintélyes intézményrendszerrel), és kiszolgáltatták nekik pár embertársukat (akikből ellenséget kreált a helyzet), leomlott róluk a középosztálybeli máz; nem is kellett hozzá több.
       A pszichológusok annyira megijedtek a minden képzeletet túlszárnyaló eredmények láttán, hogy a tervezett időtartam fele, egy hét után leállították a kísérletet, és sürgősen pszichoterápiára utalták az összes résztvevőt (segíteni feldolgozni, mivé váltak egy társadalmi alapszituációban). (Lehet, végeztek később hasonló kísérleteket titokban - a pszichológusok etikai bizottsága nem engedélyezett volna több ilyen manővert -, verifikálni, tényleg ilyen könnyen manipulálható-e az emberi viselkedés.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése