Tudom, hogy agyoncsépeltem már a dán nyelvvel kapcsolatos komplexusaimat, de hadd csépeljek rajta még egy utolsót. Nem feltétlenül csak a dán diákokon múlt, hogy nem találtunk közös nyelvet, a tanárok sem forszírozták minden esetben a kiegyenlített kommunikációt. Például a lakófolyosók jelentős részén nem angolul folynak a heti megbeszélések, még azok közül sem mindegyiken, ahol sok a nemzetközi diák. Ha a folyosóvezető tanár úgy gondolta megfelelőnek, az alapnyelv maradt a dán, a sok külföldi diák meg csak bámulhat kukán a találkozókon; hiába jelezte egy lengyel lány az egyik folyosón a tanárnak, hogy ez így nem korrekt, vegyék tekintetbe, hogy a folyosón sokan nem értik - mint halottnak a csók, annyit ért. Sok múlik a felelős tanár személyiségén. Az én folyosómon azután nem sokkal, hogy szóltam Linének, a vezető tanárnak, ez így nem járja, elkezdtek figyelni arra, hogy a fontos ügyeket angolul vitassák meg (pl. buliszervezés), de legalább időnként fordítsanak, pedig oda, ahol én lakom, csak három nemzetközit telepítettek. Különösen az egyik lány tartotta szem előtt, indítványozta mindig, hogy a dánok is beszéljenek angolul, alighanem őt tehette meg Line kommunikációfelelősnek.
Az igazgatónő számtalanszor felhívta a külföldi diákok figyelmét, nemcsak privátban, hanem jól hallhatóan mindenki előtt, tanuljanak dánul azért, hogy tudjanak beszélgetni a dán diákokkal. Körülbelül egy hónapig volt dán nyelvóránk a szemeszter elején. Jobbára csak arról szólt a fáma, hogy mi szedjük fel pár hét alatt társalgási szinten a dánt, de arról nem, hogy talán a dánok is használhatnák az angolt, amit tízegynéhány éven keresztül jó színvonalon tanultak. Dániában nagy hangsúlyt helyeznek az angol nyelvoktatásra - közös nyelv nélkül nincs üzlet, nincs pénz, márpedig Dánia szeret ügyesen forogni a nemzetközi porondon. Ám a népfőiskolán mintha szublimálna az angoltudás, és beáramlana helyére a nemzeti öntudat. Igazából hálásak lehetünk, hogy a reggeli gyülekezőkön lefordítják, amikor a programokról van szó, bár a rövid előadások, amiket mindenféle érdekes témákban tartanak ébresztőként, többnyire dánul hangzanak el, és nekünk nem is kell részt venni.
Számomra a dán a kirekesztés nyelve (bár ezt lehet, említettem már, ha igen, elnézést az ismétlésért), és akkor se tanulnám, ha ez lenne az utolsó megmaradt nyelv a Földön, na jó, talán akkor. Pedig bő négy hónap után már kezd ráállni a fülem az elharapott végű dán szavakra, időnként meg is értem, már amennyit a vékonyka szókincsem lehetővé tesz.
Remélem, a fenti sorokból kiérezhető, hogy az igazgatónő időnként mást mond és mást mutat, egyszer nagyon a szívén viseli az integrációt (például lehetővé teszi a jövőben, hogy a külföldi diákok is felvegyék a dánok hétfő-keddi óráit, hogy ne legyenek annyira elkülönítve), máskor meg mintha mostohagyerekeként kezelné. A pszichológia ezt nevezi double bindnak, kettős kötésnek, vagyis amikor valaki mást mond és mást mutat, és a jelenséget sokan összekötik a skizofréniával; magyarán a kutatók szerint az ember könnyen szétesik attól, ha nem tud eligazodni, mi a helyzet, A vagy B, mert a helyzet egyszerre mindkettő. Az ironizálástól eltekintve tévedni emberi dolog, senki nem képes mindig jó döntést hozni, vagy mindenki számára jó döntést hozni.
Ugyanakkor erősen befolyásolja a mindennapjainkat a vezető (igazgatónő, folyosóvezető tanár, órát tartó tanár stb.) személyisége, "vezetési stílusa", hiszen az ő elvárásait követik az "alatta állók". Itt a vezető semmiképp sem elnyomó hatalom, hanem a köz ügyét hivatott szolgálni, és rátermettsége emelte a posztra. Mint például az igazgatónőnket, akinek leginkább érdeme, hogy az iskola remek állapotban van, nagy a bőség, dübörög az üzlet, és szervező- és irányítóképessége mellett megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy a népszerűtlen intézkedéseket is megrezzenthetetlen mosollyal jelenti be.
Nem kell ide elnyomó diktatúrát vizionálni, nem vagyunk kitéve semmilyen egyszemélyes önkénynek. Ugyanis épp a kollektív takarításos eset illusztrálja jól, hogy van lehetőség korrekcióra egy-egy hibás döntés esetén, no meg a tegnapi és a mai poszt is jelzi, hogy megengedett többféle minta követése. A vezető tévedéseit felülírhatja egy beosztott is, nem dől össze a világ (a rendszer), a hibákból tanul mindenki, és a kijavításukból. Ezért kellenek a fékek és ellensúlyok.
Az igazgatónő számtalanszor felhívta a külföldi diákok figyelmét, nemcsak privátban, hanem jól hallhatóan mindenki előtt, tanuljanak dánul azért, hogy tudjanak beszélgetni a dán diákokkal. Körülbelül egy hónapig volt dán nyelvóránk a szemeszter elején. Jobbára csak arról szólt a fáma, hogy mi szedjük fel pár hét alatt társalgási szinten a dánt, de arról nem, hogy talán a dánok is használhatnák az angolt, amit tízegynéhány éven keresztül jó színvonalon tanultak. Dániában nagy hangsúlyt helyeznek az angol nyelvoktatásra - közös nyelv nélkül nincs üzlet, nincs pénz, márpedig Dánia szeret ügyesen forogni a nemzetközi porondon. Ám a népfőiskolán mintha szublimálna az angoltudás, és beáramlana helyére a nemzeti öntudat. Igazából hálásak lehetünk, hogy a reggeli gyülekezőkön lefordítják, amikor a programokról van szó, bár a rövid előadások, amiket mindenféle érdekes témákban tartanak ébresztőként, többnyire dánul hangzanak el, és nekünk nem is kell részt venni.
Számomra a dán a kirekesztés nyelve (bár ezt lehet, említettem már, ha igen, elnézést az ismétlésért), és akkor se tanulnám, ha ez lenne az utolsó megmaradt nyelv a Földön, na jó, talán akkor. Pedig bő négy hónap után már kezd ráállni a fülem az elharapott végű dán szavakra, időnként meg is értem, már amennyit a vékonyka szókincsem lehetővé tesz.
Remélem, a fenti sorokból kiérezhető, hogy az igazgatónő időnként mást mond és mást mutat, egyszer nagyon a szívén viseli az integrációt (például lehetővé teszi a jövőben, hogy a külföldi diákok is felvegyék a dánok hétfő-keddi óráit, hogy ne legyenek annyira elkülönítve), máskor meg mintha mostohagyerekeként kezelné. A pszichológia ezt nevezi double bindnak, kettős kötésnek, vagyis amikor valaki mást mond és mást mutat, és a jelenséget sokan összekötik a skizofréniával; magyarán a kutatók szerint az ember könnyen szétesik attól, ha nem tud eligazodni, mi a helyzet, A vagy B, mert a helyzet egyszerre mindkettő. Az ironizálástól eltekintve tévedni emberi dolog, senki nem képes mindig jó döntést hozni, vagy mindenki számára jó döntést hozni.
Ugyanakkor erősen befolyásolja a mindennapjainkat a vezető (igazgatónő, folyosóvezető tanár, órát tartó tanár stb.) személyisége, "vezetési stílusa", hiszen az ő elvárásait követik az "alatta állók". Itt a vezető semmiképp sem elnyomó hatalom, hanem a köz ügyét hivatott szolgálni, és rátermettsége emelte a posztra. Mint például az igazgatónőnket, akinek leginkább érdeme, hogy az iskola remek állapotban van, nagy a bőség, dübörög az üzlet, és szervező- és irányítóképessége mellett megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy a népszerűtlen intézkedéseket is megrezzenthetetlen mosollyal jelenti be.
Nem kell ide elnyomó diktatúrát vizionálni, nem vagyunk kitéve semmilyen egyszemélyes önkénynek. Ugyanis épp a kollektív takarításos eset illusztrálja jól, hogy van lehetőség korrekcióra egy-egy hibás döntés esetén, no meg a tegnapi és a mai poszt is jelzi, hogy megengedett többféle minta követése. A vezető tévedéseit felülírhatja egy beosztott is, nem dől össze a világ (a rendszer), a hibákból tanul mindenki, és a kijavításukból. Ezért kellenek a fékek és ellensúlyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése